idezojelek

Antiszemitizmus-ügyben nektek kuss a nevetek!

Ez ordít a Soros-blogon.

Cikk kép: undefined
antiszemitizmusgazemberbalhé 2025. 11. 11. 8:22
0

Az alábbi cím ordít a Soros-blogon: „Koalíciós balhé Litvániában, miután Szijjártó Péter miniszterek helyett egy antiszemita politikussal tárgyalt az országban”

Aztán megtudjuk a cikkből, mi a lényeg, mármint 444-es és Kolozsi Ádámos megközelítésben:

 „Az említett Nemunas Hajnala nevű párt tavaly alakult, a közvélemény-kutatások szerint valójában csak a harmadik legnépszerűbb jelenleg, 8,5 százalék szavazna rájuk. Ennél azonban jóval érdekesebb, hogy ki az alapítója, az a Remigijus Žemaitaitis, akivel Szijjártó több órás megbeszélést folytatott. (...)

Csak néhány antiszemita poszt és nyilatkozat Szijjártó tárgyalópartnerétől, ami miatt eljárás indult ellene:

»A litván zsidók szervezték meg a litvánok tömeges deportálását 1941-ben« – állította többször is.

»Meddig fognak még politikusaink térdelni a zsidók előtt, akik megölték népünket, és hozzájárultak a litvánok elnyomásához és kínzásához, valamint országunk elpusztításához? Mikor fognak a zsidók bocsánatot kérni tőlünk?« – kérdezte hasonló szellemben, a litván történelmi szenvedésekért a zsidókat okolva. (...)”

Mindjárt az elején szeretném leszögezni, fogalmam sincs a litvánok jelenkori politikai viszonyairól, és nagyjából nem is érdekel. Továbbá Remigijus Žemaitaitis fent idézett kijelentései hülyeségeknek tűnnek így első látásra, s abban is biztos vagyok, a magyar külügyminiszternek pont annyi fogalma volt nevezett úr posztjairól, mint nekem. Miképpen tegnapelőtt a 444 sem tudta, ki ez a litván politikus, csak aztán felhívták rá a figyelmüket a megfelelő figyelemfelhívók, s mindjárt mellékelték a megfelelő körítést is.

Ezt értjük, ez így működik ötven éve.

Viszont akkor engedtessék meg nekünk, hogy mi is felhívjuk a figyelmet a lényegre: az európai és benne a hazai neokommunista-neomarxista-neoliberális-woke-lmbtq-antifa idióta gazemberek elveszítették minden erkölcsi alapjukat arra, hogy szót emeljenek az antiszemitizmus ellen!

 S hogy miért?

Azért, mert rászabadították Európára a legsötétebb, legocsmányabb, leggyávább gyilkos iszlamista antiszemitizmust, azért, mert ma a nyugat-európai zsidóság körülbelül olyan „biztonságban” van, mint a ’30-as évek Berlinjében, azért, mert ma a nyugati egyetemek kampuszain magától értetődő és divatos „buli” lett az „irtsátok ki a zsidókat” meg a „from the river tot he see palestina will be free!” elmebaj, vagyis Izrael állam eltörlésének helyeslése, mindezt úgy, hogy iszlamista meg hozzájuk csatlakozott baromállat nyugati seggfejek lengetik a palesztin zászlót, azért, mert nyugaton már naponta ölik, verik, alázzák meg a zsidókat eltakarítandó iszlamista állatok a nyugati woke-ifjúság nagy tapsa közepette, azért, mert Németországban újra megjelent egy üzlet kirakatában a felirat, miszerint „zsidók nem léphetnek be” (a 444 számára ez nem volt hír), azért, mert „Brüsszelben letiltották a Disturbed koncertjét, mert a város vezetése úgy érzi, hogy az együttes tagjai provokálnák a palesztin, illetve palesztinbarát antifa lakókat”, azért, mert az izraeli labdarúgó-válogatott már csak Magyarországon léphet pályára, azért, mert „palesztinpárti tüntetők jelzőrakétákkal és füstbombákkal zavarták meg csütörtök este az Izraeli Filharmonikus Zenekar és a világhírű magyar zongoraművész párizsi koncertjét”, azért, mert mindezt a „haladó és független” sajtó nagy csöndje kíséri, azért, mert ti, 444-es gazemberek minden fennakadás nélkül kanyarodtatok vissza az ’50-es, ’60-as, ’70-es és ’80-as évek szovjet blokkjának hivatalos ideológiájához, amelyben Izrael volt a fő ellenség és az arabok valagát kellett nyalni. Igen ezredszer is idemásolom a zsidó Karinthy Cini ’70-es évekből való naplóbejegyzését:

 Külön tanulmány a pesti zsidó újságírók, akiknek ugyan mindnek van rokona Tel-Avivban, de most olyan kéjjel gyalázzák Izraelt és a zsidókat, mint az őseredeti nyilasok. Ja persze, ha lehet, a párt mögé bújva! Ilyenkor én is antiszemita leszek, de nem az izraeli »mesterkedésektől«, hanem ezektől a pesti firkászoktól, akik mindig túlnyalnak.

 Ez van megint. Pontosan ugyanez. És még egy fontos mondat Karinthy Cinitől:

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 „Fura dolog, amikor odahaza olvasom az arabbarát cikkeket, teljesen a zsidókkal vagyok szolidáris.”

 Tökéletes. Visszatértünk abba a korba.

Úgyhogy, a lényeg: nektek antiszemitizmus ügyben kuss a nevetek!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.