Morelli Edit zománcművész életművéből nyílt kiállítás Kecskeméten

A tavaly 80 éves korában elhunyt Ferenczy Noémi-díjas művésznő 93 alkotása látható a Cifrapalotában.

null

A tavaly decemberben 80 éves korában elhunyt Morelli Edit Ferenczy Noémi-díjas zománcművész életművéből, összesen 93 alkotásából nyílt kiállítás szombaton a kecskeméti Cifrapalotában – olvasható a Bács-Kiskun megyei hírportál, a baon.hu cikkében.

Morelli Edit 1940-ben született Budapesten (dédapja, Morelli Gusztáv grafikus, fametsző városról készített metszetei jól ismertek). 1958-ban végzett a fővárosi Képzőművészeti Gimnáziumban, majd 1972-ben Kátai Mihály személyes ösztönzésére, javaslatára kezdett el zománccal foglalkozni, és az elmúlt évtizedekben a műfaj egyik vezető hazai mesterévé vált. Eleinte főleg népművészeti ihletésű dekoratív kompozíciókat alkotott, a ‘80-as évek közepétől képeinek stílusa fokozatosa fordult egy természeti formákat is magában foglaló irányba, misztikus nyelvezettel ötvözve.

Fotó: Baon.hu/Bús Csaba

A kecskeméti zománcművészeti alkotótelepnek rendszeres résztvevője volt, ahogy az alkotóműhelyben is gyakran alkotott.

Morelli Edit a kortárs magyar zománcművészet legválasztékosabban beszélő művészei közé tartozott (…) Az ő képei előtt sohasem fog el bennünket olyan kétség, hogy esetleg más anyagban, másféle technikával is létre lehetett volna varázsolni őket

– méltatta őt egy írásában Pap Gábor művészettörténész.

A Fény vonzásában című emlékkiállítás összesen 93 művét mutatja be, legnagyobb részüket a család bocsájtotta a Katona József Múzeum részére, kisebb része a múzeum és az alkotóműhely tulajdonában van.

A megnyitó különlegessége volt, hogy Morelli Edit lánya, Sík Dóra gordonkaművész játszotta el édesanyja egyik kedvenc Bach-tételét.

Ifj. Gyergyádesz László művészettörténész, a kiállítás kurátora beszédében elmondta: tárlat az emlékezésnek csupán az első lépése, mert a tervek szerint a kiállítás zárásával egyidejűleg, február végén megjelenik majd egy gazdag képanyaggal illusztrált monográfia is Morelli Editről, ehhez még gyűjtik az anyagot.

Gyergyádesz László szerint a a zománcművésznek nagyon szilárd világképe volt, amit roppant szigorúan is vett. Iskolateremtő volt, sokan követték, de kevesen értették művészetét. A kurátor hangsúlyozta: ténylegesen csak úgy lehet megérteni Morelli Edit műveit, ha valaki élőben, több nézőszögből csodálja meg őket. A Fény vonzásában kiállítás február 27-ig tekinthető meg, hétfő kivételével minden nap 10–17 óra között.

Az eredeti cikkben a kiállításon készült képeket is megnézheti.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.