A szarvasi csülkös cipó diadalutat járt be

Most újra keletje lett Tóth Ferenc különleges étkének.

null

A szarvasi Szigeti Erika sok évvel ezelőtt egy szilveszteri buli fénypontjaként evett csülkös kenyeret. Kinyomozta, ki az „elkövető”, a szálak Tóth Ferenchez, a szarvasi Cipó Pékség tulajdonosához vezettek. Most újra keletje lett ennek a finomságnak, azért is, mert a szarvasi körömpörköltfőző-fesztiválon a zsűritagok díjazásként ezt kapták, valamint a Nemzeti Művelődési Intézet A szakkör programjában is helyet kap, illetve húsvétra is elkészítik az étket – olvasható a Békés megyei hírportál, a beol.hu cikkében.

 

Prohászka Béla, a Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének alelnöke kiemelte, már amikor otthon felszeletelte családtagjainak a szarvasi fesztiválon kapott csülkös cipót, látszott, hogy ízlik majd. Arra azonban nem számított, hogy a receptet is mennyien kérik. Szigeti Erika elmondta, a Szarvasi Gazdák Hagyományőrző Egyesületének tagjaként, nyugdíjas pedagógusként büszke a csülkös kenyér diadalútjára, Tóth Ferenccel együtt.

 

A hagyományőrző aratónapot Szarvason, a történelmi Magyarország közepén idén július 16-án is megrendezzük. A látogatók hangulatos falusi környezetben ismerkedhetnek meg az aratás hagyományos módjával, emellett pedig változatos színpadi programok is várják az érdeklődőket

– ecsetelte Erika.

 

– Természetesen a csülkös kenyér sem hiányozhat, amikor elindítottuk az aratónapi rendezvényt, nem gondoltuk, hogy ekkora sikere lesz. Prohászka Béla mellett Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője is elkérte a receptet, és A szakkör projekt gasztrorészében is szerepel majd. A minap Tóth Ferenccel és Viktor fiával – aki élelmiszermérnöknek készül, és a pékségben gyakorolja a szakmát – több csülkös cipót is készítettünk.

 

Erika csülökfőzése

Egy füstölt hátsó csülköt egészben nagy fazék hideg vízbe helyezek. Egy vöröshagymát, egy fej fokhagymát, 15 szem egész borsot, négy babérlevelet, egy evőkanál köménymagot teszek a vízbe. Só nem kell! Lassan, gyöngyözve főzöm, amíg a csülök 80 százalékig meg nem fő. Ez 2-3 óra. A bőrt villával megszurkálom, ha puha, akkor jó. Kiveszem a vízből, ha már hűlt valamennyit, eltávolítom belőle a csontot. Amikor teljesen hideg, akkor helyezem a Tóth Ferenc-féle kenyértésztába.

Borítókép: Csülkös cipó (Fotó: Beol.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.