Miért nem emelkedik a Velencei-tó szintje?

Látszólag esős napok után vagyunk, mégsem emelkedik a Velencei-tó vízállása.

null

– Az elmúlt héten összesen 19 milliméternyi csapadék hullott, ha nem számítom a hétvégi esőt – vont mérleget Pálinkás Imre, a Magyar Országos Horgász Szövetség velencei-tavi kirendeltségének vezetője. – Eközben azonban annyira szeles volt az idő, hogy a 13-14 fokos víz tovább párolgott, ezért nem emelkedett a vízállás. Jellemző, hogy a csapadékot az aszályos nyár után nagy intenzitással szívja fel a talaj, szívják fel a növények. A vízmérce azt mutatta, hogy 51 és 56 centiméter között mozgott a vízállás, az automata óránként közli az adatokat. Az ingadozást a hullámzás okozta. 

A szakember arról beszélt, valóban felmerülhet a gyanúja annak, hogy a kotrások megsértették a vízzáró réteget, s azon keresztük veszít vizet a tó, azonban most már mindenhol van annyi lágy iszap, amely ezt lezárná. Egyszerűen csak nem esik annyi eső, amely érdemben emelhetne a tó szintjén.  

– Úgy érezheti valaki, hogy na, már megint esik, de ez kevés – igazít el Pálinkás Imre. – Évek óta szeptember végéig folyamatosan csökken a vízállás, ez a tendencia most sem fordult meg. Ettől a helyzettől senki sem boldog, mindenki türelmetlenül várja a változást, de tudomásul kell venni, hogy a tóból eresztéssel nem távozik víz, a zsilipek zárva vannak. A vízgyűjtő területen sincs víz, azaz befolyással nem növelhető a Velencei-tó vize, ezt tudomásul kell venni. Jelenleg csak annyi vizet kap a tó, amennyi közvetlenül a tó felületére esik. 

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Borítókép: Kiszáradt terület a tó északi részén. Extrém téli csapadékra van szükség (Fotó: Feol/Mediaworks/Tihanyi Tamás)
 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.