Hátrányos helyzetből indult, fiatal, tehetséges pedagógusok tartottak előadást Kaposváron

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatóinak számoltak be a Tehetségpontok Módszertani Találkozóján.

null

Hátrányos helyzetből indult, fiatal, tehetséges pedagógusok tartottak előadást a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) hallgatóinak a Tehetségpontok Módszertani Találkozóján szerdán – írja a Somogy megyei hírportál, a sonline.hu

Mindhárman úgy gondolják, küldetésük van: mintaként szolgálnak a roma fiataloknak.

Bogdán Zsolt négyévesen került nevelőszülőkhöz. Az óvodától az egyetemig végigkísérte életét a tehetséggondozás. Úgy érzi, ha eredeti családjával marad, teljesen más életutat járt volna be. 
– Mindig a kommunikációs készségemre építettek – mondta. – Sokat szerepeltem, és középiskolásként szónokversenyt nyertem. Végig színésznek készültem, ám a pályaválasztás idején felhagytam ezzel az álmommal. A tanítói pálya is közel áll hozzám, fontosnak tartom, hogy a fiatalok előtt mintaként szolgáljon az életem. Ha a családomban maradok, most biztosan az utca szélén állnék – mondta Bogdán Zsolt, aki a MATE pedagógiai karán végzett.

Kalányos Mónika elsőként szerzett diplomát családjában. Lábodon él és Nagyatádon dolgozik óvodapedagógusként. – Folyamatosan tanultam, de a felsőoktatásba 2011-ben kapcsolódtam be, harminc évesen – emlékezett vissza. – Elvégeztem az óvodapedagógiát. Az egyetemen a Tudományos Diákköri Konferencián a roma gyerekek játékairól és társas helyzetükről szólt az előadásom, amely a szakdolgozatom témáját is adta. 

Fontosnak tartom, hogy olyan példával járjak előttük, ami előbbre viszi őket az életben 

– mondta Kalányos Mónika, akit családja maximálisan támogatott tervei megvalósításában. 

Tóth-Orsós Sarolta kevésbé támogató környezetből jött, de már utazó gyógypedagógusként dolgozik. – Iskolákban, intézményekben és a barátaimtól kaptam meg a támogatást – mondta. 

– Voltam egyszerre pedagógus és diák, mentor és mentorált. A Roma szakkollégium egykori tagjaként erről beszélek a hallgatóságnak. 

Borítókép: A három fiatal előadó (Fotó: Lang Róbert)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.