Tanítsunk Magyarországért: Mutassunk Lehetőségeket!

Miért jelentkeztél a programba?

Galgóczi Klaudia: Már általános iskolában eldöntöttem, hogy tanár leszek. Szeretem, hogy segíthetek másoknak, jó érzés, hálásak is érte. Eredetileg azt gondoltam, korrepetálni fogunk a program során, – ha szükséges, persze e téren is a gyerek rendelkezésére állunk – de a fő cél az, hogy integráljuk őket a közép- és felsőoktatásba, legyen jövőképünk. Utóbbi azért is fontos, mert a környezetükben sokszor nincs is előttük olyan példa, mely megmutatná, hogy lehet máshogy is élni, és milyen életminőséget és világlátást biztosít egy felsőfokú végzettség.

Melyik iskolában dolgozol mentorként?

Galgóczi Klaudia: Egyházasharasztiba kerültem, ami egy kis falu, mindössze egy-két utca az egész, van iskola, bolt, posta, templom, közösségi ház és néhány családi ház. Debrecen mellett élek, és itt is vannak nehéz körülmények között élők, de a kettő nem hasonlítható össze. Az Egyházasharasztihoz legközelebb eső nagyobb település Siklós, ami háromnegyed óra busszal.

Az iskolába nem is jár egyházasharaszti gyerek, a környékről származó diákok járnak ide, emiatt az osztályok nem összetartók. A szüleik fele dolgozik, így előttük van példa, de vannak olyanok is, akiknek a családja csak segélyből él, ott a gyerekek nehezebben látják, hogy mi jó a továbbtanulásban.

Hogyan fogadtak a gyerekek?

Galgóczi Klaudia: Nagyon kedvesek voltak, már a legelső alkalommal elmesélték, milyen szokások vannak náluk. Könnyen befogadtak, és már egyenrangú félként kezelnek, örülök, hogy a barátjuknak tartanak. Rólunk is szoktak kérdezni, nagyon kíváncsiak.

Galgóczi Klaudia
Fotó: Pécsi Tudományegyetem Online Magazin

Hány gyerek tartozik hozzád?

Galgóczi Klaudia: Most bővült 18-ra az osztálylétszám, hárman vagyunk mentorok, így mindenkire hat diák jut. Azt, hogy pontosan ki hova kerüljön, egymás között döntöttük el a mentortársaimmal, de a legtöbb alkalommal közösen mentoráljuk az osztályt. Iskolán kívül voltunk egyszer Siklóson pizzázni, egyszer lézertagoztunk, és moziztunk Pécsen.Volt olyan gyerek, aki Pécsett is csak most járt másodszor életében, pedig a falutól csak 40 kilométerre van. Szerintem fontos programokra vinni őket, hogy többet lássanak a világból.

Hogy érzed, mennyire sikerült hatni a gyerekekre?

Galgóczi Klaudia: Nem feltétlenül a hatásomra kezdtek el a továbbtanuláson gondolkodni, mert az alapmotiváció a gyereken múlik, én csak erősíthettem őket ebben. Általában szakmát akarnak szerezni, a lányok szépségiparban képzelik el a jövőjüket, a fiúk között az autószerelő, szakács, pincér foglalkozások azok, amiket megvalósíthatónak tartanak.

A gyerekekre hogyan hatott a koronavírus-járvány?

Galgóczi Klaudia: Tavasszal voltak olyanok, akiket nehéz volt utolérni, hiszen kevésbé vannak a távoktatáshoz eszközeik.Úgy gondolom, jobb, ha bejárhatnak az iskolába, mert rendszert visz az életükbe.Ősszel majdnem minden héten tudtunk személyesen is találkozni.

Ismét toboroz a program. Miért érdemes csatlakozni ?

Galgóczi Klaudia: Bárki számára tökéletes, aki emberekkel szeretne foglalkozni, sokat lehet tanulni belőle. Tanárként pedig kifejezetten érdemes, rengeteget lehet tanulni a gyerekekről és magunkról is. Jó látni, ahogy kimozdulnak a komfortzónájukból, és megmutatjuk nekik a világot, ezzel reményt tudunk adni, hogy van esélyük változtatni, van esélyük egy jobb életre.

Az eredeti cikket ITT érheti el.

Kiemelt kép: Pécsi Tudományegyetem Online Magazin