„Mégis mi baj lehet ilyen fiatalon?” – A készülődő felnőttkor útvesztője

Az egyetemi évek életed legszebb évei, soha többé nem leszel ennyire gondtalan!

null

A tinikort szerencsésen túlélve az ember azt gondolná, ennél rosszabb már biztosan nem lesz. Aztán egyszer csak elérkezik ez a furcsa, ellentmondásokkal teli időszak, amikor már nem vagy gyerek, de még felnőtt sem igazán, és úgy érzed, összeroskadsz a sok döntés súlya alatt, amiket elméletileg most kellene meghoznod. Ilyenkor nemcsak a pályádról, karrieredről kell döntened, hanem rengeteg más dologról is: kivel fogsz együtt élni, hol fogsz élni egyáltalán, milyen életet képzelsz magadnak az elkövetkező, nagyjából 60 évre. Nem csoda, ha ezekről a dolgokról egyelőre fogalmad sincs. És ezzel nem vagy egyedül!

A készülődő felnőttkor időszaka épp ezért érdekes téma a kutatók számára.

Az egyik legismertebb fejlődéslélektani elmélet szerint, amelyet Erik Erikson dolgozott ki, az ember élete nyolc különböző szakaszra oszlik. Ezeket a megoldandó feladatok határozzák meg. A serdülőkor után következő fiatal felnőttkor legfontosabb krízise az, hogy megtaláljuk az egyensúlyt az egészséges emberi kapcsolatok (intimitás) és a saját identitásunk között. Ilyenkor kell megtanulni azt, hogy ne adjuk fel azt, akik vagyunk, közben pedig képesek legyünk a társadalom részévé válni, elköteleződni egy hivatás, egy életút vagy épp a párunk iránt. Persze, ez nem ennyire egyszerű: az utóbbi években a serdülőkor szakasza egyre inkább tolódik kifelé időben, ezért sokakat sújt egyszerre a serdülőkor identitáskereső problémája és a fiatal felnőttkor egészen más jellegű kihívásai. Ennek a kettőnek az elegye a készülődő felnőttkor, amit több pszichológus kutató szerint is érdemes különálló szakaszként értelmezni, hiszen a vele járó kapunyitási krízis sajátos megközelítést igényel. Ebben a helyzetben nagyon nehéz rátalálni a megfelelő segítségre.

Például sok esetben a szülők is nehezen tudnak segíteni a fiatal felnőttkor problémáinak megoldásában.

Ez többek között köszönhető a generációk közötti jelentős különbségeknek is, hiszen a szüleink teljesen más társadalmi, gazdasági és oktatási rendszerben nőttek fel, mások voltak a dilemmáik és a választási lehetőségeik is. Így sok esetben egyedül maradunk abban, hogy meghozzuk életünk legfontosabb döntéseit, miközben még azzal sem vagyunk teljesen tisztában, hogy kik is vagyunk valójában. Ezt pedig csak mi magunk tudjuk meghatározni.

A szakértők szerint ezért a görcsölés helyett ezt az időszakot érdemes a kísérletezésre fordítani.

Hiszen most van itt az ideje annak, hogy akár több különböző egyetemi képzést, munkát, sőt akár párkapcsolatot is kipróbálj, hogy meglásd a gyakorlatban is, milyen lenne az igazán hozzád illő élet, amiben jól érzed magad. Fontos, hogy ne sürgősen megoldandó problémaként kezeld a helyzetet és tudd, hogy van még időd eldönteni, merre haladjon az életed!

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.