Nemzetközi diákok a vírushelyzetben – Interjú Hoffmann Orsolyával

A nemzetközi rektorhelyettes a jelenlegi nemzetközi hallgatók helyzetéről és lehetőségeiről beszélt.

null

– A Kodolányin végzett, milyen állomásokon keresztül került a mostani pozícióba? Milyen területek tartoznak önhöz?

– Valóban egyike vagyok az első évfolyamon, az akkori nyelvtanár szakon végzetteknek. Szuper csapat volt, angolosok és németesek meg az utánunk jövő nulladikosok. Szinte mindig együtt voltunk, együtt fedeztük fel Fehérvár kocsmáit, egy kollégiumban laktunk, és ha megcsúsztunk a reggeli készülődéssel, akkor papucsban az utolsó pillanatban surranhattunk be a nagyelőadó hátsó soraiba. Nagyon közeli és családias volt a kapcsolat hallgatók, oktatók között, de még az adminisztrátorok is mindenkit ismertek és ismernek azóta is. A Kodolányinak ez a családias hangulata az elmúlt harminc év során mindvégig megmaradt, a kollégák nagy része az elejétől fogva vagy legalább 20-25 éve itt dolgozik. Egymás között többször emlegetjük, hogy meg kellene írnunk egyszer a Kodolányi arany fejezeteit.

Épülő, fejlődő intézményként szinte folyamatosan lehetőség nyílt arra, hogy kollégaként az intézményben maradjunk. Csak ebből az első csapatból négyen lettünk kollégák és ketten még a mai napig itt dolgozunk.

– A világ mely területeiről érkeznek a diákok? Milyen szempontok alapján dönt egy külföldi diák úgy, hogy Magyarországra jön tanulni?

– A nemzetközi területre fókuszálva nagyon sok partnerintézményünk van, Európa szinte minden országával, kiemelkedőek ezen felül az orosz, a japán, a kazak kapcsolataink, de van egyetemi partnerünk Mexikóban és Mongóliában is, hogy a legtávolabbiakat említsem.

Magyarország elsősorban Budapest hírneve miatt vonzó a külföldiek számára, a remek lehetőségek, a gyönyörű környezet és nem utolsósorban a viszonylag kedvező árak a legfontosabbak; de szeretik azt is a diákok, hogy Közép-Európai ország révén egy-két órás repüléssel szinte minden hétvégén más fővárost lehet felfedezni. Vagyis lehetett a jelenlegi járványhelyzet előtt.

– Milyen módon érintette a nemzetközi diákokat a vírushelyzet? Teljes mértékben online oktatásra váltottak?

– Érdekes a tendencia. Mi az előző év márciusában azonnal át tudtunk állni online oktatásra, egyeztettük a külföldi hallgatóinkkal, hogy maradni szeretnének-e vagy otthonról fejezik-e be tanulmányaikat. Volt, aki megvárta a félév végét, és volt, aki azonnal hazautazott és otthonról tanult tovább. A legnagyobb dicséretet egy grúz hallgatótól kaptuk, aki azt írta, hogy bár félt az online oktatástól, de végül nagyon elégedett volt, mert nem a náluk megszokott „letudós„, hanem magasszínvonalú, profin megszervezett dolog volt.

Ősszel és most tavasszal már online kezdtük el a félévet, elsősorban azért, mert a beutazások a különböző országokból (sokan érkeznek vízumköteles helyekről hozzánk) és a karantén időszak letöltése kiszámíthatatlanná tette, hogy mikorra érkeznek be a külföldi hallgatók.

A létszám tekintetében mi magunk is meglepődtünk, ugyanis a beutazó hallgatók száma nem csökkent le drasztikusan. Általában 80-100 fő közötti a hozzánk érkező, Erasmus+ mobilitási programban résztvevő külföldi diákok létszáma, ez az elmúlt két félévben 60 fő körül mozog.

– Mi a helyzet a nemzetközi tapasztalatra vágyó hazai hallgatókkal, oktatókkal?

– Ami sajnálatos módon jelentősen megváltozott, az a magyar hallgatók mobilitási kedve, ez a szám jelentősen lecsökkent, és emellett nem tudunk kollégákat sem kiküldeni vagy fogadni külföldről. Ez azzal függ össze, hogy az oktatói mobilitás sokkal rövidebb, jellemzően egy hetes időszak, nincs sem idő, sem elegendő finanszírozás karanténban vesztegelni azért két hetet, hogy 4-5 napot taníthasson az ember. Szerencsére az ösztöndíjakat átütemezhettük, így reménykedünk abban, hogy amint kinyílnak a kapuk, be tudják majd a hallgatók és az oktatók is pótolni ezt az időszakot.

Dr. Hoffmann Orsolya a Kodolányi János Egyetem felnőttképzési- és nemzetközi rektorhelyettese, korábban az intézmény első generációs végzős hallgatója
Fotó: Kodolányi János Egyetem / UNILIFE

– Milyen személyes és szakmai előnyei vannak a diákok külföldi tanulmányaik során szerzett tapasztalatainak?

– Anélkül, hogy sztereotípiákat sorolnék, rengeteg: önállóság, nyelvhasználat, kommunikációs készségek javulása, érzékenység a másik kultúrája iránt, és akkor még a szakmai oldalól nem is beszéltem.

Sokan azonban nem tudják, hogy egyetemünk nemzetközi programjainak egyik nagy előnye, hogy hallgatóink mindezt itthon is megtapasztalhatják.

Nálunk az angol nyelvű képzéseinken a csapat tulajdonképpen háromfelől tevődik össze: Erasmus+ mobilitással érkező hallgatók (EU-s országok, törökök, orosz, ukrán, kazak, japán és mexikói hallgatók) a KJE-n teljesidős diplomás képzéseken tanulók (Kongó és egyéb afrikai országoktól, Iránon át egészen Pakisztánig) és azok a magyar hallgatók, akik angol nyelven szeretnék megszerezni a diplomájukhoz szükséges ismereteket.

Mi arra biztatjuk a magyar hallgatókat, hogy próbálják ki mindezt itthon, és aztán mindenképpen éljenek a mobilitás adta lehetőségekkel is, akár az akadémiaival akár a szakmai gyakorlat eltöltésével.

– Milyen további tervek vannak ezen a területen a Kodolányin?

– Próbáljuk megoldani a mostani keretek között is, hogy különféle kulturális és egyéb programokat szervezzünk a külföldi hallgatóinknak közösen a magyarokkal. Ez most jobb híján online megy, de remélem, hogy a tavaszi időszak második felében lehetőségünk lesz a szokásos kerékpártúránk vagy a nemzetek konyhája programunk megszervezésére. Szóval rövidtávon szeretnénk majd – ahogy lehet – visszaállítani a „normális” egyetemi életünket.

Az egyetem céljai között folyamatosan szerepel az angol nyelvű kínálat bővítése, a jelenlegi 8 szak mellett bővítjük a palettát.

Hoffmann Orsolya

– Az intézmény első generációs végzős hallgatója, ugyanis német nyelvtanárként végzett 1996-ban a KJE-n. Tanított az Idegen Nyelvű Lektorátuson, a Német Tanszéken, közben PhD végzettséget szerzett. Később igazgatóként 2004-től kezdődően az e-learning alapú programok fejlesztését irányította, jelenleg pedig a nemzetközi programok valamint az új képzések fejlesztésének és rendszerbe állításának irányítása a feladata.

– Jelenleg a Kodolányi János Egyetem Kulturális Tanulmányok tanszékének főiskolai tanára, valamint az intézmény felnőttképzési- és nemzetközi rektorhelyettese.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.