– Ó! Nagyon lekötelez… de igazán nem merném megfosztani…
– Mit! Nekem nem kell! Mit csinálok én vele? Na, majd egyszer elmondom magának; aztán azt írja meg, író úr, hogy én hogy kerültem Amerikába! He?
– Roppant érdekes lehetett.
Ököllel mellbe vág.
– Érdekes! Mondja, hogy: csuda. Azt mondja.
– Hát…
– Vagy azt írja meg, hogy mihez fogtam én Amerikában, amikor kikerültem. Hogy havat lapátoltam… ezzel a tulajdon két kezemmel itt ni… elhiszi? Ezzel a két kezemmel… havat lapátoltam… ezt írja meg…
Az orrom alatt hadonászik. Furcsa, már láttam szebb kezeket havat lapátolni. Nem megy a fejembe, miért ne lehetne ezekkel havat lapátolni.
– Nagyszerű! -– mondom.
– Nagyszerű! Azt elhiszem. Ha én egyszer azt magának elmondom, hogy én hogy lapátoltam havat New Yorkban… hát nem lesz szüksége többé témára.
Látom magam, hogy írom a hatkötetes regényt a hólapátolásról.
– Hihetetlen! – mondom. – Mik történnek az emberrel! -– mondom. – Nnna! – mondom.
Diadalmasan néz rám.
– Azt elhiszem! – mondja. – Mi? Író úr! He?… Író úr!… Tudok témát adni, mi?! Nem volt kár, hogy ideültem, mi? Tudok, mi?
– Tud! – mondom meggyőződéssel, és csodálkozással veszem észre, hogy igazán adott.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!