Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója
Szép hosszú név, azért maradjunk inkább az EFOTT-nál. Magyarország legnépszerűbb hallgatói fesztiválja állandó nyári program minden fiatal számára, de gondoltad volna, hogy anno talán a Te szüleid is éppen az EFOTT-on ismerték meg egymást? Az 1970-es évek szocializmusában járunk. A Magyar Szocialista Munkáspárt az élet minden területét kontroll alatt tartotta, így a fiatalok szórakozási lehetőségeit is. A megtisztelő feladatot az uralkodó állampárt ifjúsági szervezete, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség - amit a köztudat KISZ-ként ismer - kapta. A középiskolásoknak ott volt az Országjáró Diákok Országos Találkozója (ODOT), a fiatal munkavállalóknak az Ifjúmunkás Kempingek, egyedül a felsőoktatásban tanulóknak nem jutott igazi nagy nyári rendezvény. Egészen 1976-ig, amikor megszületett a legelső EFOTT Abaligeten. Természetesen a fesztivál hangulata a kor uralkodó eszméit testesítette meg. A KISZ egy ifjúságot átfogó turisztikai rendszert akart kiépíteni, ennek megfelelően a sport, kultúra, magyar turisztika dominált. A fesztiválozók nem is álmodhattak külföldi fellépőről, volt helyette táncház, humorista show, diszkó, tábortűz, közös főzés, politikai fórum. Sok köze nem volt a mai fesztiválokhoz, sőt ha a résztvevők létszámát nézzük, alig ért fel egy átlagos bulihoz.
Aki anno szétnézett Abaligeten, az összesen 25 felsőoktatási intézményt és 350 hallgatót láthatott. Ez persze nem jelentette azt, hogy a résztvevők ne szórakoztak volna jól. A látogatók száma évről-évre nőttön-nőtt, 1980-ban Sirokon már elérte az ezer főt. A korai EFOTT-okat nyugodtan nevezhetjük úttörőtáboroknak. Aztán jött a rendszerváltás és az ország egészére rányomta bélyegét. A politikai ideológiát felváltotta a könnyűzene és az önfeledt szabadság. A „turisztikai találkozó" értelmét vesztette, hacsak nem vesszük annak a változatos helyszíneket.

Fotó: EFOTT Facebook
Hol itt, hol ott
Az EFOTT stílusjegyének számít az örökös vándorlás. Hát no, nem hiába magyar fesztivál. Fennállása óta 28 helyszínen rendezték meg: Velence, Miskolc, Zánka, Szolnok, Pécs, Baja, Dunaújváros, Debrecen, Zamárdi, Fonyód, Gyöngyös, Dunapataj, Kismaros, Hajdúszoboszló, Tokaj, Agárd, Kecskemét, Dunaharaszti, Szeged, Nyíregyháza, Orfű, Mártély, Szilvásvárad, Verőcemaros, Salgótarján, Sirok, Keszthely, Abaliget.
Az állandóan mozgásban lévő fesztivál 2015-2019 között látszólag megtelepedett Velencén. Idén, bár csak pár száz métert költözött, megszakadt a hagyomány. Az elmúlt hét eseményeit tekintve, nem is csodálja az ember - olvasható az UniLife cikkében.
A teljes cikk ide kattintva olvasható.