Éjszaka már lőttek
Hatévesen éltem meg „az ötvenhatot”.
Hatévesen éltem meg „az ötvenhatot”.

Még mindig vannak, akik összekeverik a hóhérokat az áldozatokkal.

Orbán Viktor ünnepi beszédében kijelentette, elsők voltunk, akik Európát védtük a migrációtól, és elsők voltunk, akik békét javasoltunk háború helyett.

A Fidesz kommunikációs igazgatója összegezte a nemzeti ünnep történéseit.

A cseh fotós, aki megmutatta a világnak a magyar forradalmat.

Katonai tiszteletadással felvonták a nemzeti lobogót az 1956-os forradalom és szabadságharc 67. évfordulóján.

Keressünk magunknak helyi hősöket, Brusznyai Árpádokat, Wittner Máriákat!

A köztársasági elnök az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékezve Melbourne-ben mondott beszédet.

A parlament európai ügyek bizottságának elnöke Münchenben vett részt egy ünnepségen.

A 97 éves kortanú, Lengyel Gábor a budai Széna tér szélén élt ötven évet, ahol akaratlanul került bele az 1956-os forradalmi események sűrűjébe.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszterelnök már többször is betekintést engedett abba, hogyan néz ki nála a karácsony.

A parkolóból reprezentatív nemzeti főtérré alakított Kossuth Lajos tér visszanyerte történelmi rangját, és a nemzeti emlékezet egyik kiemelt helyszínévé vált.

Szenteste búcsúzott a világtól.

Senki se tömegközlekedjen Budapesten megszokásból.

A hagyományok szerint Jeruzsálemből Betlehembe ért kíséretével Pierbattista Pizzaballa bíboros, latin pátriárka, hogy ott megtartsa a Születés templománál a katolikus Szent Katalin-templomban az éjféli misét.

Nagyon sietett az ajándékok kiszállításával.

Letartóztattak egy férfit, aki rokonszenvezett a merénylőkkel és antiszemita megjegyzéseket tett az interneten.

Hungary was right in advocating for the protection of Europe's external borders and for allowing entry to only those immigrants who are truly entitled to asylum.

A szentendrei rendőrök nagy erőkkel keresik.

Van egy köztes műfaj, amire csak kevesen gondolnak az ünnepek tájékán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.