Áldott adventi várakozást!
Rövid videó-összeállítással emlékezett meg a kormányfő advent második vasárnapjáról.
Rövid videó-összeállítással emlékezett meg a kormányfő advent második vasárnapjáról.

Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség Budapest mellett számos városban szervez különböző akciókat.

Ahol a karácsonyi készülődés közösségi élménnyé válik.

NEM MINDEN ARANY – Berlinben és Brüsszelben már tudják, súlyos árat fizettek a szuverenitás feladásáért… Mi ne tegyük!

Régi idők ünnepe új köntösben.

Hatodik alkalommal szervezték meg az adventi programot.

Alig kezdődött el az adventi időszak, egymás után robbannak ki a botrányok, amiért több olasz iskolában törölnék a karácsonyra és a keresztény hagyományokra utaló kifejezéseket az ünnepi előadás szövegéből.

Január végéig közlekedik a különleges járat.

A 70-es, 80-as évek téli ünnepeinek hangulatát idézi meg a Várkert Bazár ingyenes adventi kiállítása.

Téli csodabirodalom ragyog a Millennium Háza körül.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ónos szitálás és havazás is várható.

Magabiztosan fordulhatnak rá a kormánypártok a választási kampányra.

A Szuverenitásvédelmi Hivatal friss jelentése súlyos összefüggésekről rántotta le a leplet.

Az úszószövetség elnöke a jogerős ítélet szerint bérgyilkossal lövette agyon legnagyobb üzleti riválisát.

Egy uniós főtárgyaló jöhet.

Még egy éve sincs hivatalban a kabinet.

Új terveik vannak, amiket Orbán Viktor határozottan elutasít.

A Varga Barnábásért kapott pénzt magyar játékosokra költené a Ferencváros.

Az átverésekhez mi, e századi emberek jócskán hozzászoktunk már, elég, ha csak a napi háborús híreket hallgatjuk, rögvest rossz lesz a közérzetünk.

A legpatinásabb kupasorozatban minden van, amiért érdemes futballt nézni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.