Így bonyolódik a német belpolitikai helyzet
Rázós hónapok elé néz a szivárványkormány, ha életben akar maradni.
Rázós hónapok elé néz a szivárványkormány, ha életben akar maradni.
Rettegnek a német jobboldaltól a kormánypártok.
Az Alternatíva Németországért (AfD) párt szerint szuverén döntést kell hozni.
Féktelen tombolásba kezdett a németországi szélsőbal.
Németország-szerte több ezren vonultak utcára, hogy az Alternatíva Németországért (AfD) párt ellen tüntessenek.
Keményen beolvasott a jobboldal.
A polgárok már elköszöntek a kormánytól, de az AfD még nem érte el a csúcspontját.
A szakértő szerint hivatali ideje előtt leválthatják Scholzot, de az előre hozott választás sem kizárt.
Az Alternatíva Németországért jobboldali párt betiltásáról szóló heves vitát az ország náci múltja színesíti.
A gazdatüntetések jól mutatják a Scholz-kormány elleni hangulatot, amit a liberális sajtó és a német kormány is elbagatellizál.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A spanyol klasszis négy szettben felülmúlta a címvédőt, és megszerezte pályafutása hatodik GS-serlegét.
34. Budapest Borfesztivál – a Spar támogatásával – 2025. szeptember 11–14. között a Budavári Palota teraszain.
Merész jóslattal állt elő a világhírű horroríró.
Luis de la Fuente együttese hat gólt szerzett a legnagyobb riválisa otthonában, Mikel Merino triplázott.
A fiatal drúz focisták több társukat is elvesztették.
A parádén az LY-1 és más drónvédelmi rendszerek is megjelentek.
Kocsis Máté el is mondta, mi lehet a háttérben.
A fiatal drúz focisták több társukat is elvesztették.
A parádén az LY-1 és más drónvédelmi rendszerek is megjelentek.
Kocsis Máté el is mondta, mi lehet a háttérben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.