Alapjogokért Központ: Hiába a fenyegetőzés, tárgyalásos megállapodással zárult az EU-csúcs
A magyar kormány elvi szinten sosem ellenezte Ukrajna pénzügyi támogatását, csak annak mikéntjével kapcsolatban voltak fenntartásai.
A magyar kormány elvi szinten sosem ellenezte Ukrajna pénzügyi támogatását, csak annak mikéntjével kapcsolatban voltak fenntartásai.

Amit az Európai Unió és Brüsszel tesz Magyarországgal, az nyilvánvalóan zsarolás.

A valódi összefogás lehet a jobboldal sikerének titka.

Az Egyesült Államok szuverenitásvédelmi szabályai sokkal szigorúbbak a magyarnál.

Európában még mindig majdnem duplája a gáz ára, mint a boldog békeidőkben volt.

Az Alapjogokért Központ főigazgatója is a meghívott felszólalók között van a konzervatívok legnagyobb és legbefolyásosabb összejövetelén.

Az Alapjogokért Központot is konzultációra hívták az idei jogállamisági jelentés összeállításánál, de az eddigi évek tapasztalata alapján a jobboldali intézetek véleménye meg sem jelenik a végső irományban – mondta el az Alapjogokért Központ európai uniós kutatási igazgatója.

A holland politikus is részt vesz a CPAC Hungaryn áprilisban.

The director general at the Center for Fundamental Rights expects an even bigger crowd than before at this year’s CPAC Hungary.

Az idei CPAC-ról osztotta meg gondolatait az Alapjogokért Központ vezetője.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok magabiztosan vághatnak neki a kampánynak.

A Fidesz megy tovább a magyar úton, a béke útján.

Sikeres erődemonstráció volt a jelöltállító kongresszus.

A nappali hőmérséklet mindössze –8 és 0 fok között várható.

Gyorsabb fellépést sürget a kínai import ellen.

Itt vannak a részletek.

A tüntetések halálos áldozatainak száma legalább 544-re emelkedett nem hivatalos adatok szerint.

A csoportellenfeleknek nagyon rosszul alakult a vasárnap este.

Az európai gazdaság, különösen a német ipar gyenge teljesítménye továbbra is fékezi a magyarországi ipar teljesítményét.

A Barcelona elleni döntőbeli vereséget követően kifakadtak a drukkerek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.