Víz- és sárátfolyás miatt lezárták az M4-es autóutat Albertirsánál
Több kilométeres a torlódás a környéken.
Több kilométeres a torlódás a környéken.

Két maszkos fiatal férfi korábban késsel kirabolt egy fiatal párt is, de a következő áldozataikat alábecsülték.

Mosóczi László közölte, hogy a 2024-ig tervezett közútfejlesztési projekteket keretbe foglaló Útprogram teljes költségvetése 3200 milliárd forint.
Pénteken adják át a forgalomnak az M4-es gyorsforgalmi út Üllő és Albertirsa közötti szakaszát, ezzel a fejlesztéssel Szolnokról és az agglomerációból biztonságosan elérhető a Ferihegyi repülőtér.

Pogácsás Tibor elmondta, hogy a magyar gazdaság teljesítményének köszönhetően tisztán költségvetési forrásból épül az M4-es gyorsforgalmi út Pest megyei szakasza.
Albertirsa egykor az itt végződő, Szovjetunióból érkező elektromos távvezetékről volt híres, manapság pedig a bővülő budapesti agglomeráció egyik legdinamikusabban fejlődő települése.

Fellendítenék a hitéletet, valamint nyitnának a keresztény társegyházak és a világi civil szervezetek felé az evangélikus gyülekezetek a Magyar falu program pályázatával.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vékonyabbat aláírta a miniszterelnök, a vastagabbat a Tisza Párt tervezi.

A baleseti helyszínelés miatt Gárdony és Székesfehérvár között csak egy vágány járható, ami hosszabb menetidőt és járatkimaradásokat okoz több vonalon.

Egyetlen fővárosi sem lehet kárvallottja a városvezetés felelőtlen gazdálkodásának – hangsúlyozta a Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetője.

Azonnal intézkedtek a rendőrök.

Federica Mogherini is lemondott posztjáról.

Magyarország a kevesebb ideológiát és a több józan észt támogatja.

Mark Rutte NATO-főtitkár szerint a szövetségeseknek havonta legalább egymilliárd dollárt kell félretenniük Ukrajna amerikai fegyvervásárlásainak finanszírozására.

Kovács István a Halhatatlan Magyar Sportolók Egyesületének tagja lett.

In recent days, the Ukrainian army has also carried out several attacks on the Russian energy infrastructure responsible for the crude oil deliveries bound for Hungary.

A minimálbér és a garantált bérminimum is kihat az ezeknél többet keresők bérére is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.