Hobo nagyszabású koncerttel ünnepel
Arénabeli koncerttel ünnepli a Vadászat című album negyven évvel ezelőtti megjelenését a népszerű előadóművész.
Arénabeli koncerttel ünnepli a Vadászat című album negyven évvel ezelőtti megjelenését a népszerű előadóművész.

Legújabb albumukat a Budapest Park színpadán mutatják be júniusban.

Az őszi hangulatokat foglalta dalba.

Úgy tűnik, a dalok esetében is igaz: a legtartósabb kapcsolatok gyerek- és kamaszkorban jönnek létre.

Az új nóta rögtön a tavaszi koncertek után született.

A gitáros hetvenkét éves volt.

Az album a Fonó gondozásában jelent meg 2023 májusában.

Újrakeverték az eredeti hanganyagot, amely az életműsorozatban a széria tizenhetedik darabja.

Változatos és leleményes, hangulat- és érzelemgazdag anyag várja a zenekedvelőket

Taylor Hawkins, a zenekar korábbi dobosa tavaly márciusban halt meg, ami traumatikus esemény volt az együttes történetében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péternek és gazdáinak nem tetszik, hogy a Trump–Orbán-megállapodás jó Magyarországnak.

Mindez 312 ezer forintos bírságot ért.

A Fidelitas petíciójával tiltakozik a sorkötelezettség ellen.

Akkora botrányt akar Magyar Péter, hogy megnyerjen legalább egy napot.

Egy olasz lapnak nyilatkozott az Európai Bizottság szóvivője.

Diplomáciai sikert Washingtonban.

A tárcavezető szerint nem engedjük, hogy belerángassanak minket mások háborújába.

Despite all security concerns and scandals, Peter Magyar and his team continue to push the app.

Az 1950-es években fotózott többek között Indokínában és Egyiptomban, ő örökítette meg II. Erzsébet házasságkötését is.

A tbsz évek óta az egyik legnépszerűbb módja annak, hogy hosszú távon, kedvezményes adózással gyarapítsuk megtakarításainkat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.