Ismét megnyitottak két jogi eljárást az argentin alelnökkel szemben
Pénzmosás és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt vizsgálódnak.
Pénzmosás és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt vizsgálódnak.

Az ázsiai politikusok egyáltalán nem örültek annak, hogy Joe Biden az alelnökét küldte az ASEAN-csúcstalálkozóra.

Egész Amerika ezeken a poénokon nevet, és nem csak a közösségi médiában, de a televíziós műsorokban is.

Frans Timmermans elhagyja az Európai Bizottságot.

Ő az első republikánus elnökjelölt, aki találkozott Volodimir Zelenszkijjel.

Eva Kaili és Marc Tarabella is szeretne részt venni az Európai Parlament következő plenáris ülésén.

Latorcai János: Elfogadhatatlan, hogy egyes képviselők mások emberi méltóságába gázolnak.

Az országgyűlési képviselőt korábban súlyos testi sértés vádja alól első fokon felmentették.

A főváros ismét elesett, forgalmi zavarok tapasztalhatók egymás után.

Életét csak annak köszönhette, hogy nem sült el a rá szegezett fegyver.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormánypártok megkezdték a győzelmi terv végrehajtását.

Abszurd, hogy tudományos teljesítmény nélküli személyek kritizálnak világszinten elismert tudósokat – mondta Hankó Balázs miniszter a lapunknak adott interjúban.

A rendőr elleni támadás miatt a nő ellen garázdaság gyanújával indult eljárás.

A mentősök karácsonyi dallamra hangolt fényjátékkal köszöntötték az ünnepet.

A választáson 57 párt indul, de ezek többsége a hadsereghez kötődik vagy attól függ.

Nem Magyarország szigetelődött el, hanem azok az európai vezetők, akik ideológiai alapon feladták a tárgyalás képességét – mondta a Magyar Nemzetnek Siklósi Péter.

Jun Szogjolt 2025 januárjában tartóztatták le.

A nagypehelysúly vitathatatlan bajnoka, Naoya Inoue szombat este szorítóba lép Rijádban.

Visszatekintés az év hatodik hónapjára.

A sérüléssel bajlódó Bánhidi Bence az állapotáról is beszélt, szerinte képes Eb-elődöntőbe jutni a magyar válogatott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.