A seriffet támadják, amiért Isten áldását kérte
Panaszt nyújtott be egy seriff ellen egy civil szervezet, amiért az közösségi oldalán többször is keresztény tartalmú üzeneteket osztott meg.
Panaszt nyújtott be egy seriff ellen egy civil szervezet, amiért az közösségi oldalán többször is keresztény tartalmú üzeneteket osztott meg.

Ebben az ügyben nincsenek jók és rosszak, csak a borzasztóan aggasztó és tetőtől talpig mocskos politika.

A fogyasztók meggyőzése szinte az egyetlen megoldás a liberális invázió lelassítására.

A héten Biden virtuális klímacsúcsot tart. A klímaipar – élén Kaliforniával, ahol Biden 11 millió szavazatot kapott – a Trump-évek után ki van éhezve a megrendelésekre.

Az ukrajnai válság előzményeinek a vizsgálatához egészen a Kijevi Rusz idejéig, a IX. századig kellene visszamennünk.

Csak jót akart, eltávolította azokról a rájuk települt hátsó kaput.

Chloé Zhao A nomádok földje című amerikai roadmovie-ja nyerte el az év legjobb rendezéséért járó díjat az Amerikai Rendezők Céhétől (DGA).

Már az angol liberális The Economist is arról ír, hogy az Európai Bizottság oltóanyag-beszerzése zátonyra futott.

Amerikában keményen betartatják a külföldi ügynökök nyilvántartásáról szóló törvényt.

Az amerikai BLM-mozgalom erőszakos törekvéseihez a magyaroknak semmi közük nincs.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt Brüsszelben támogatja a háborús, az energiaszankciós és a mezőgazdaság leépítését szolgáló terveket.

Aki magyarul beszél, magyarul érez és a magyar önazonosságát fontosnak tartja, az a magyar nemzet része.

A magyar emberek könnyebben tudnak nekivágni a télnek.

A Tisza Párt ezt igazán nem kenheti másra.

A nemzetközi politika az komoly dolog, ott a nagyfiúk vannak a színpadon.

A gyanú szerint Mindics egy állami energetikai korrupciós hálózatban vett részt, és mielőtt a hatóságok lecsaptak volna, elmenekült az országból.

Korrupciós botrány az ukrán atomenergetikában: magas rangú politikusok és üzletemberek a célkeresztben.

Liverpoolban úgy érzik, igazságtalan döntés született a Manchester City elleni rangadón.

A balti állam második legnagyobb pártja sok mindenben a magyar kormányhoz hasonlóan gondolkodik.

Vészhelyzet a Real Madridnál: Xabi Alonso az öltöző bizalmát is elveszíthette.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.