Több mint százan meghaltak egy kongói aranybányában
A hatóságok szerint félő, hogy még további emberek rekedhettek a felszín alatt.
A hatóságok szerint félő, hogy még további emberek rekedhettek a felszín alatt.

A mentés folyamatban van.

A közel-keleti Egyesült Arab Emírségek az utóbbi időben a világ harmadik legnagyobb aranyexportőrévé és -importőrévé vált.

Románia megnyerte a meghiúsult verespataki ciántechnológiás bányaprojekt ügyében a beruházó által Románia ellen indított kártérítési pert.

Az elmúlt években számos halálos kimenetelű baleset történt a dél-amerikai országban, főként a kisebb bányákban.

Tuzinát a XIV. század végén alapították, a régió akkor a Magyar Királyság része volt.

Csupán az egykori bányászok, a nyugdíjukat váró idős emberek és az országból idetelepedett civil szervezetek képviselői élnek a településen.

A nagybörzsönyi Rózsabányához tartozó Rózsa-akna nemesfémércének összesített földtani vagyona 407 ezer tonna.

Világörökségi helyszín lett a régi Magyarország egyik legfontosabb bányavárosa.

A Kelet-Kínában bő egy hete berobbant aranybánya helyszínén öt fúróval dolgoznak a túlélők kimentésén.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Von der Leyen cinikusan fogalmazott, amikor azt mondta, ez a béke ára, mert ez a háború ára valójában - mondta az egészségügyi államtitkár.

Rosszak a látási viszonyok az utakon.

Magyar Péter elbukhat a bizonytalanok körében.

A vele egy oldalon állókat sem kíméli a Tisza Párt elnöke.

Figyelmen kívül hagyják a valóságot.

A vajdasági magyarok a Fidesz mellett.

A britek megelőző lépést tettek.

Az Afrika-kupa elődöntőjében Egyiptom kikapott Szenegáltól, Marokkó tizenegyesekkel győzte le Nigériát.

Kínos vereség: az utolsó percekben kapott góllal búcsúztak a Király-kupából egy másodosztályú csapat ellen.

A gyermekkönyvek ma már az ideológiáról szólnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.