Csaknem tízszeresére növelte profitját a bukott kampányévben az MSZP-közeli Hírklikk
A Hírklikk kifejezetten jól teljesített a kampányévben, hiszen hetvenöt százalékkal teljesítette túl 2021-es eredményeit.
A Hírklikk kifejezetten jól teljesített a kampányévben, hiszen hetvenöt százalékkal teljesítette túl 2021-es eredményeit.

A cégadatbázis szerint az elmúlt öt év legjobb eredményét érték el 2022-ben.

Az infokommunikációs vállalat adózott eredménye csökkent az előző év hasonló időszakához képest.

A várható növekedés fényében már nem drága a cég részvénye.

A vállalkozásoknak a keresletcsökkenés mellett a „válságüzemmódra való átállás” költségei okoztak nehézséget.

A nehézségek ellenére stabil pénzügyi évet tudhat maga mögött a győri Audi, és teljes erőbedobással készülnek az elektromos autók korszakára.

A cég működési bevétele közel 4-szeresére, 210 milliárdra növekedett a 2018-as bevételéhez képest.
A szektor jövőjére kedvező hatással lehet az a tavaszi bejelentés, miszerint a következő uniós költségvetési ciklusban 18 milliárd forint közelébe emelkedhet a halászati ágazatot érintő pályázati források mértéke.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A baleset okát még vizsgálják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.