Eltörölné az árstopokat Gyurcsányék árnyékminisztere
Varju László szerint rossz az élelmiszerek és az üzemanyagok árának hatósági korlátozása.
Varju László szerint rossz az élelmiszerek és az üzemanyagok árának hatósági korlátozása.
Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint nem zárható ki, hogy a Dobrev-féle árnyékkormányt külföldről pénzelik.
Dávid Ferenc hiába érvelt korábban a minimálbér felemelése ellen, a DK most minimálbért akar emelni.
A DK árnyékminisztere már 2008-ban fő szervezője volt a vizitdíj megtartásáért indított aláírásgyűjtésnek.
Egész Európában ez a legmagasabb rezsitámogatás – hívta fel a figyelmet egy azonnali kérdésre adott válaszában Orbán Viktor.
Az árnyékkormány tagjai nem válaszoltak a kellemetlen kérdésekre az árnyékkormányinfón.
Komáromi Zoltán felszámolná a szülészetet és a traumatológiát a kisebb kórházakban.
Lehet, hogy az egyszavas program biztosra vett sikere ihlette meg Gyurcsány nemzetmegvezető élete párját.
Komáromi Zoltán már 2010 előtt Gyurcsány elvakult híve volt, támogatta a vizitdíjat, az egészségügyi ellátások leépítését.
Dávid Ferenc szerint a multiknak kevesebb adót kellene fizetnie, a magyar embereknek többet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
A miniszterelnök is reagált a friss hírre.
Pályarekonstrukció kezdődik.
A kiadvány leírja azokat a jó gyakorlatokat, amelyek elősegítik a munkavállalói elégedettség növelését.
Rugalmas megközelítést követel Brüsszeltől a háborúban álló ország.
Donald Trump és Vlagyimir Putyin tárgyalását készítenék elő.
A döntés azt jelzi, hogy Trump komolyan gondolja a diplomáciai párbeszédet Putyinnal.
Kapja be neked a harapós ló…
A jelenlegi uniós költségvetési tervezet sekélyes és tárgyalási alapnak is elégtelen – fogalmazott Dömötör Csaba a strasbourgi gazdatüntetésen.
Sokkoló körülmények között hagyta magára őket. Mutatjuk, hogyan menekültek meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.