Árnyékkormánybiztos lett Kocsis-Cake Olivióból
Hamar bekerült a DK-s árnyékkormányba a Párbeszédből átigazolt politikus.
Hamar bekerült a DK-s árnyékkormányba a Párbeszédből átigazolt politikus.
Baloldali felkészülés 2024-re: a DK maga alá gyűr mindenkit.
Gyurcsányék legfőbb célja, hogy felállítsák Karácsonyt a székéből.
Az energia- és rezsiügyi árnyékminiszter szerint a kormány csak hazudozik, hiszen szerinte nem létezik olyan szankció, ami ránk is vonatkozna.
Ahogy mondani szokták, elküldték gyufáért.
Molnár Csaba árnyék-kancelláriaminiszter továbbra is azt hangoztatja, hogy nem került a DK-hoz külföldi pénz.
Az elemző szerint egy polgármesternek tűrnie kell a tevékenységét minősítő kritikát .
A baloldal oktatáspolitikájának irányítását Gyurcsány Ferencék árnyékkormányában a korábban garázdaságért elítélt képviselőjükre bízták.
Még viccként is nehéz elfogadni, hogy Gyurcsányék árnyékminisztereinek tényleg volna bármilyen szakmai vagy politikai tekintélyük.
A szakszervezetek szerint ők nem folytattak megbeszélést az árnyékkormánnyal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Vörösök mellett az Arsenal és a Newcastle is a legjobb négy közé jutott a ligakupában.
Kulcskérdés az, hogy egy nemzetiségi közösség meg tudja-e élni a nemzetiségi létének az alapját adó értékeket.
Azonban nem jutott messzire.
A vizsgálóbizottság felállítását Dömötör Csaba Európai Parlamenti képviselő jelentette be Strasbourgban.
Mindent meg kell adni, amit csak tudunk – mondta a NATO főtitkára Brüsszelben.
A lány az apjához került, aki „helyrehozná” gyermekét.
Valerij Geraszimov hadseregtábornok, az orosz fegyveres erők vezérkari főnöke a külföldi katonai attaséknak tartott beszédében erről.
A Liverpool a Southampton otthonában lép pályára szerdán a ligakupa negyeddöntőjében.
Ukrajnában mindennapossá váltak a katonatemetések, a katonaparcellák városnyi méretűek.
Az Európai Bizottság volt igazságügyi biztosa havi 12 629 eurós nyugdíjat kap.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.