Hollik István: A baloldal a fizetések emelése ellen van + videó
A gyurcsányi politika mit sem változott.
A gyurcsányi politika mit sem változott.
Mindig sejtettük, hogy találó ez az árnyékkormány elnevezés a DK-tól, de hogy ennyire az, azt azért nem gondoltuk volna.
A volt miniszterelnök szerint tisztességesen fognak eljárni a kérdésben, és nem fognak csalódást okozni a jelöltjükkel.
Gyurcsányék árnyékkormánya egy kommunikációs trükk volt, aminek célja továbbra is az, hogy a Demokratikus Koalíció leuralja a baloldalt.
Feleségének, Dobrev Klárának is akadt dolga a hétvégén, nem is akárhol.
Csupán az árnyékkormányban betölthető pozíciókra futotta Gyurcsányék új igazolásainak.
A találkozón jelen volt Jason Crow amerikai demokrata képviselő és Eörsi Mátyás is.
Egészen lenyűgöző Dobrev Klára aktivitása, leleplez, érvel, agitál, utat mutat a demokratikus asszonyka.
Dobrev Klára régi lemezt tett fel a DK konferenciáján, ahol a szélsőjobboldali veszéllyel riogattak.
Gyurcsány Ferencék szeptembertől ezért inkább ráfordulnak az önkormányzati választásokra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A budapesti Fidesz elnöke szerint a saját ingatlan birtoklása olyan, mint egy legó, amely a tiéd marad, és később a gyerekeidnek is továbbadhatod.
Az író törölte is X-oldalán megosztott bejegyzését, amelyben Charlie Kirk halálára reagálva valótlanságot közölt.
At the opening ceremony, Foreign Minister Peter Szijjarto emphasized that the two countries share a long history.
Yamal hétvégén biztos nem játszhat a Barcelona különleges bajnoki mérkőzésén.
A Fidesz frakcióvezetője Tarr Zoltán elszólására utalt.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A Szumi terület az orosz erők egyik fő célpontja volt a teljes körű invázió során.
A Fidesz frakcióvezetője Tarr Zoltán elszólására utalt.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A Szumi terület az orosz erők egyik fő célpontja volt a teljes körű invázió során.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.