A Szekszárd hazai pályán meg akarja verni a címvédőt a döntőben
Telt ház fogadja szerda este a Sopront, amely Isztambulban nem ijedt meg tízezernyi töröktől.
Telt ház fogadja szerda este a Sopront, amely Isztambulban nem ijedt meg tízezernyi töröktől.

A bajnoki döntő első meccsén a trónkövetelő nagyszerű második félidőt játszott, könnyen nyerhetett volna.

Az orosz csapatok kizárása miatt a magyar együttes a török Galatasaray ellen az Európa-kupában folytatja.

A Diósgyőrt a szurkolói is hajtották, és saját magát felülmúlva hosszabbításban nyert a Sopron ellen.

A magyar bajnok végig vezetett a Schio otthonában, amely fél másodperccel a vége előtt egyenlített.

A magyar bajnok hiába vezetett az orosz sztárok ellen 24 ponttal is, a végén izgulni kellett.

A nagyon tartalékos Sopron Basket győzelemmel, az újonc Szekszárd vereséggel rajtolt.

A Sopronnak a négyes döntő, a Szekszárdnak a tanulás, a Falcónak pedig a továbbjutás lehet a célja.

A magyar csapat jó meccseket szeretne majd játszani az Euroligában, ahova először jutott el.

A magyar csapat sorsdöntő meccset játszik szerda este, a győzelem az Euroligát jelentené.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A digitális polgári kör alapítója, Kocsis Máté újabb helyszíneken veszi fel a harcot az álhírek ellen.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

Legalább hárman életüket vesztették, több tucatnyian pedig megsebesültek.

„Józan hangokra van szükségünk!”

A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Ha van biztos pont az év végi bulinaptárban, az a Random Trip előszilveszteri koncertje a Várkert Bazárban.

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.