Kezdenek a magyar kupacsapatok, az Euroligában furcsa alapszakasz lesz

Megkezdődnek a jelentős nemzetközi kupák csoportmeccsei a nőknél és a férfiaknál is. A hölgyeknél az Euroligában öt év után szerepel újra két csapat a főtáblán, a törzstag Sopron mellett a Szekszárd is szerencsét próbálhat az elit sorozatában, a férfiaknál pedig a Falco KC Szombathely már tekintélyes tagnak számít a Bajnokok Ligájában.

2021. 10. 06. 8:30
A szombathelyi Perl Zoltán a BL egész mezőnyének az egyik legjobbja lehet Fotó: Unger Tamás Forrás: Vas Népe
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Türelem!

Ezt a szót ismételte meg többször is Török Zoltán, a Sopron Basket ügyvezetője, amikor a szurkolóknak az őszi idényről, különösen az Euroligáról beszélt. Tette ezt azért, mert a kontinens legrangosabb női sorozatában a csapat igen tekintélyes eredményeket ért el a legutóbbi években, az utolsó három befejezett kiírásban mindig bejutott a négyes döntőbe, ahol egyszer ezüstérmes lett, tehát az elvárások igen nagyok a soproniakkal szemben.

Ugyanakkor az idén sajátosan indul el az Euroliga: a legnagyobb sztárjai még nincsenek Európában. Az olimpia miatt kivételesen jócskán belecsúszik az őszbe az észak-amerikai profi liga, a WNBA rájátszása, így az ott szereplő játékosok csak később érkeznek meg itteni klubjukhoz. Ez az Euroliga ma kezdődő alapszakaszában alaposan boríthatja az erőviszonyokat, például a szinte verhetetlen és a kontinensen évek óta egyeduralkodó orosz Jekatyerinburg öt világklasszisa nélkül rajtol, így könnyen lehet, hogy amíg teljessé nem válik a kerete, beleszalad néhány hamarabb kiegészülő csapat ellen pár vereségbe.

 

Fotó: Mártonfai Dénes/Tolnai Népújság

 

Ez nagyon igaz a magyar bajnokra is, amely emiatt kénytelen nélkülözni Briann Januaryt és Shey Peddyt, az olimpiai bajnok Napheesa Collier pedig a WNBA vége után sem akar jönni egészségügyi okokra hivatkozva, ráadásul a Sopron gondjait tetézi, hogy sérülés miatt olyan kulcsjátékosokra sem számíthat Gáspár Dávid vezetőedző, mint Jelena Brooks, Gabby Williams vagy a fiatal válogatott Czukor Dalma. A 39 éves szakember nem véletlenül fogalmaz úgy, hogy náluk akkor ér véget a felkészülési időszak, ha mindenki a rendelkezésére áll majd, az más kérdés, hogy közben helyt kell állni itthon a bajnokságban, valamint az Euroligában is. Ehhez kell a türelem. A szokásosnál talán több vereség várható az alapszakaszban, de ha a csapat bejut a rájátszásba, ami viszont így is papírforma lenne, akkor ott már el lehet indulni merészebb célok felé. A Sopron ma a spanyol Girona ellen 20.15 órakor rajtol idegenben.

Másfajta gondokkal küzd az elit sorozat másik magyar résztvevője, a Szekszárd, amely a selejtezőből jutott fel a főtáblára harmadik nekifutásra. A keretéből mindössze Krnjics Szara, Nikolina Milics és Goree Cyesha kóstolt eddig bele az Euroliga atmoszférájába, a többiek pedig zömmel tehetséges fiatalok, akik számára kiváló tanulási lehetőség, hogy a kontinens legjobbjai ellen léphetnek pályára. A sorozat újonca ma 19.30 órakor azzal a Reyer Veneziával játssza az első meccsét, amelytől áprilisban 63-58-ra kikapott az Európa Kupa elődöntőjében, majd néhány hete kétpontos vereséget szenvedett egy felkészülési tornán – remek az alkalom a visszavágásra.

 

Fotó: Fiba.com

 

A férfiaknál a Falco KC Szombathely bár derekasan helytállt a korábbi években a Bajnokok Ligájában, továbbjutnia még egyszer sem sikerült a csoportjából, mindkétszer kevésen múlott a bravúr. A cél most az, hogy végre össze is jöjjön, és a VEF Riga, az AEK Athén és a Trevizo közül legalább kettőt megelőzzön. A magyar bajnok ma itthon kezd 18 órakor a görög vetélytárs ellen, amely tavaly a nyolcaddöntőig jutott el a sorozatban. Ugyanakkor a nyáron csaknem teljesen kicserélődött a kerete, az ászok közül csak a csapatkapitány Dimitriosz Mavroreidisz maradt meg hírmondónak. Bár az újak remek kosarasok, a magyar bajnok mellett szól az összeszokottság, hiszen az itthon remek formát mutató Falco hat magyar kulcsjátékosa nemcsak a klubban, hanem a válogatottban is együtt szerepel, és a két légiós közül Boris Barać is jó ideje Szombathelyen játszik.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.