Bajnai vagy Mesterházy? Valaki hazudik vagy sumákol
Bajnainak esze ágában sincs lemondani a válságadókról, Mesterházy Attila viszont meghazudtolja a bukott kormányfőt: szerinte megegyeztek a fokozatos megszüntetésben.
Bajnainak esze ágában sincs lemondani a válságadókról, Mesterházy Attila viszont meghazudtolja a bukott kormányfőt: szerinte megegyeztek a fokozatos megszüntetésben.

Bajnaiék közvélemény-kutatás során választatnák ki a demokratikus ellenzék közös miniszterelnök-jelöltjét, Mesterházyék viszont előválasztást akarnak.
Léteznek titkos Hajdú-Bét-dossziék, amelyekről Bajnai Gordon is tudott – mondta a Magyar Nemzetnek Karsai József.
Újra amerikai nyomás nehezedik a kormányra, most éppen az alaptörvény negyedik módosítása ürügyén – írja a Magyar Nemzet.
A Milla vasárnapi közgyűlésén úgy döntött, hogy mint civil szervezet megőrzi önállóságát, de nem határolódik el a politikától.
„Ez a harc lesz a végső” – énekelheti Bajnai Gordon csapata a jövő heti LMP-kongresszus előtt, mivel most talán utoljára van lehetőség arra, hogy az ökopárt beálljon az Együtt 2014 ernyője alá.
Az Orbán-kormány szerinte szélsőséges és az európai demokráciával ellentétes politikájáról nyilatkozott Bajnai Gordon a La Repubblica olasz napilap szerdai számában.
Kódolt üzenetet küldtek a nemzetközi pénzügyi köröknek, többek között azzal, hogy hatalomra kerülésük esetén bevezetnék az ingatlanadót.
Az idei év is az útkeresés jegyében zajlott az ellenzéki térfélen, amit csak tovább bonyolított Bajnai Gordon október 23-i megjelenése.
Minden "szóbűvészkedés" ellenére a Dataplex-ügynek nincs Bajnai-szála – ezt állította a Bajnai Gordon vezette Haza és Haladás Alapítvány.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem semmi.

Ha látta, ne habozzon, segítsen!

Ruff Bálint szerint választást kell nyerni, utána mondhatja el mindenki a gondolatait.

Magyar Péterék új stratégia kidolgozásába kezdtek.

„Nem elégségesek az Ukrajnának nyújtott segélyek.”

Örülnek a befektetők.

Kijelentette, hogy Ukrajna harcát támogatni fogják, ameddig kell.

A PG Csoport november 15-én lép fel a Barba Negrában.

A Mol elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, a szankciók alóli mentességnek köszönhetően lesz idő megfelelően felkészülni az orosz olajról való leválásra.

A kisméretű moduláris reaktorok szerepe egyre fontosabbá válik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.