Városháza-gate: fővárosi vizsgálóbizottság alakult
Tüntetők is megjelentek a közgyűlésen, ahol az ügyet felderítő bizottság felállításáról szavaztak.
Tüntetők is megjelentek a közgyűlésen, ahol az ügyet felderítő bizottság felállításáról szavaztak.
Bajnai és Gansperger hamis hőskölteménye egy igazi maffiasztori, ahol a bizniszmen-elegancia mögül kikandikál a közéleti gengszterizmus.
Az újabb Anonymus-videó és -hangfelvétel alapján egyértelműnek tűnik, hogy a baloldal eladná a Városházát.
Városháza-gate: Anonymus néhány lépés alatt mattolta Karácsonyékat, akik már inkább csak hallgatnak.
Karácsony Gergelyre majd félmilliárdot pazaroltak el, amit ő azzal hálált meg, hogy az utolsó pillanatban összevissza hazudozva, a vereségtől rettegve megfutamodott.
Az nagyon nem demokratikus hagyomány, ha soha semminek nincs következménye.
A Fidesz fővárosi frakcióvezetője egy Facebook-videóban szólította meg a baloldali politikusokat a Városházával kapcsolatos, egyre súlyosabb ügyben.
Sem a volt kormányfő, sem a főpolgármester nem válaszol a Városháza-gate ügyében feltett kérdésekre.
A volt kormányfő teljesen mást állított a Facebook-bejegyzésében, mint amit a befektetőkkel folytatott egyeztetésen mondott.
Anonymus nyilvánvalóan mindent tud. Ebből következően teljesen felesleges és kontraproduktív tagadásba menekülni, duzzogni és fenyegetőzni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Chelsea 2-0-ra nyert a Los Angeles FC ellen a klubvilágbajnokság D csoportjában játszott meccsen.
Az iráni televíziót élő adásban érte izraeli légitámadás.
Az első evakuációs akció ezekben a percekben már megnyugtató fázisába ért, miután a szlovákok által szervezett mentesítőjárat elhagyta Jordánia légterét, fedélzetén 7 magyar állampolgárral, akik így kikerültek a konfliktuszónából – közölte Szijjártó Péter.
Hamenei megölését sem zárja ki Netanjahu.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A főpolgármester legutóbb 50 milliárd forintot követelt az államtól.
Aligátorteknőst láttak Csepelen, nem fogták el.
Nem cápa, de halálos a mérge, hozzáérni is kockázatos.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.