Figyelemelterelés a baloldal diktatúrázása?
A baloldali politikusok és a balliberális sajtó szinte egyszerre kiáltottak diktatúrát.
A baloldali politikusok és a balliberális sajtó szinte egyszerre kiáltottak diktatúrát.

Amit a budapestiek megspóroltak a város ünnepi díszkivilágításán, azt most a főpolgármester imázsára költik.

Úgy tűnik, Tóta W. Árpád is a derízió korának hőse szeretne lenni, pedig legfeljebb a neoprimitív, bárgyú bunkókrácia egyik fegyverhordozó szolgája.

Zelenszkij emberének átlátszó hadoválását ájult tisztelettel közölte a hazai balliberális hetilap.

Több internetes oldalt egyenesen az Európai Parlament tart el, azért, hogy kritika nélkül visszhangozzák Brüsszel dicsőségét.

Az elmúlt évek során, de különösen 2022-ben mindannyian megtapasztalhattuk a liberális véleményabszolutizmust, az óceán mindkét oldalán.

A baloldaliaknak mindennel és mindennek az ellenkezőjével is bajuk van.

A Demokratikus Koalícióhoz köthető propagandaoldal egymilliárd forintot kapott az Egyesült Államokból. A párt szerint nincs közük az Ezalényeg.hu-hoz.

Időnként azon veszem észre magam, hogy bele-beleolvasok a súlyos epeömlésben szenvedő Bartus László írásaiba.

A kormánysajtó olvasóiról – önökről – tett közzé rövid elemzést a minap Tóta W. Árpád mutatványos ember, a HVG kivagyija.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kecskeméti háborúellenes nagygyűlésen a miniszterelnökkel Csiszár Jenő beszélget.

A kézhez szoktatott kölyök tigris elhelyezése különös kihívás.

Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója az európai helyzetet elemezve sorsdöntő választásnak nevezte a közelgő országgyűlési választásokat.

A miniszterelnök az elmúlt években minden fontos, sorsdöntő kérdésben helyes álláspontot képviselt.

A kutya rátámadt a toborzóra, hogy mentse gazdáját.

A védőburok elvesztette elsődleges biztonsági funkcióját.

Több halálos áldozatról számoltak be.

Adóemelés, megszorítás, elvonás - ez a baloldali terv.

Nagy hírrel jelentkezett a magyar rekordbajnok, régóta vártak erre a szurkolók.

Idén is tíz kategóriában vehették át az elismerést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.