Mítoszt építenek – így tolja a dollármédia Magyar Pétert
A Telextől, amelyik független-objektívnek nevezi magát, mindenképpen elfogadhatatatlan, hogy ennyire látványosan vegyen részt egy ellenzéki politikus építésében.
A Telextől, amelyik független-objektívnek nevezi magát, mindenképpen elfogadhatatatlan, hogy ennyire látványosan vegyen részt egy ellenzéki politikus építésében.

A balliberális Arató András cikkében obszcén módon fejezte ki véleményét Novák Katalin és Varga Judit lemondásáról.

„Kevés ízléstelenebb címet olvastam annál, mint amit a DK-közeli Telex ma produkált. Ráadásul két női szerzővel végeztették el a piszkos melót” – írta a Fidesz frakcióvezetője.

Hazát árulni idegen országok zsoldjában régi kommunista hagyomány.

Jól látszik, Sorosék nem vonulnak ki Magyarországról, hanem fokozzák a baloldali propagandát.

Gyurcsányék szlogenje szerint „Van mit nézni”, de igazából nincs.

Az még a Gyurcsány-korszakban lehetett, kedves Bársony András, 2004 táján, amikor a kettős állampolgárság ellen uszított az ön főnöke.

Az meg sem fordul a pártállami Ludas Matyi itt felejtett „humoristája”, Föld S. Péter fejében, hogy bakot lő a nagypolitika, ha úgy okoskodik, a megcsonkított olimpiával bármi elérhető. Frászt.

A HVG publicistája, Tóta W. Árpád is a baloldal csodaszeréből finanszírozná a kisiskolásokat célba vevő új propagandafelületet.

A baloldal szebb napokat is megélt zászlóshajójának egyik publicistája Tóta W. Árpád, aki rendszerint megbotránkoztató megnyilvánulásaival hívja fel magára a figyelmet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.