Nem a kormány törvénytelen, hanem az árnyékkormány
Nagyon szomorú, hogy ezt a gyermeteg, óvodás színvonalú árnyékkormányos mutatványt sokan komolyan veszik.
Nagyon szomorú, hogy ezt a gyermeteg, óvodás színvonalú árnyékkormányos mutatványt sokan komolyan veszik.
Az orosz vakcinával riogatta az embereket és a külhoni magyarok ellen is uszított Barkóczi Balázs.
A tanárokért kiálló békés demonstrációként hirdették meg a szerdai tanártüntetést, de a baloldali politika és köztük szélsőséges aktivisták is rátelepedtek az eseményre.
Még csak október eleje van, de ezt a teljesítményt biztosan senki nem fogja felülmúlni.
Egy katasztrofális vereség után nem a kormányzásra kell készülni, hanem a 2024-es önkormányzati, illetve az EP-választásra – írta Szekeres Imre MSZP-stratéga.
Büntetőeljárás esetén felmerülhet a hazaárulás vagy az állam elleni bűncselekmények feljelentésének elmulasztása.
Még pénteken is sok helyen halomban állt a szemét a fővárosban. A főpolgármester perrel fenyegette a sajtó munkatársait.
A tanárok feladata a példamutatás lenne, ehelyett utcára viszik a diákokat, és trágár dalokat énekeltetnek velük.
Az állami cég idén 1,4 milliárd forinttal többet utalt át a fővárosnak, mint amennyi a szemétdíjból befolyt, s ezenfelül további egymilliárdot fizetett ki.
Összefonódhat a Bajnai Gordon nevével fémjelzett DatAdat-cégcsoport és a Soros-féle Avaaz nevű baloldali aktivistahálózat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az első falufát Kékedi László alkotta meg, minden vármegyében elhelyeznek egyet.
Hűséges bajtársai előtt tisztelgett a honvédség.
Egyedül vitte el a busás nyereményt.
A Delta-akcióknak köszönhetően egyre több droghálózatot számolnak fel a rendőrök országszerte.
Ellenőrzik a Rómába vezető autósztráda-kapukon belépő járműveket, vasút- és metrómegállókat.
Benjámin Netanjahu bejelentette azt is, hogy delegációt küldött Egyiptomba, hogy „véglegesítsék a technikai részleteket”.
„Patrióta barátaink, a Georgiai Álom utcahosszal lett első az önkormányzati választáson. Bravó!" – írta Szijjártó Péter.
Az intézkedés a gazdaság egészére pozitív hatást gyakorol.
Szoboszlai Dominik a Chelsea ellen kis híján gólt szerzett, de a saját kapuja előtt is elvégezte a feladatát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.