Bár a baloldali, ellenzéki sajtó szereti úgy meghatározni a rendes, tisztességes és demokrata polgárt, hogy az illető kizárólag akkor tekinthető rendesnek, tisztességesnek, valamint demokratának, ha minden percét az éppen aktuális hatalom kritizálásának szenteli, de azért ez a valóságban nyilvánvalóan nem így működik.
Ahogyan egy művész is politizálhat, foglalkoztathatja a közélet, zavarhatják egyes politikusok vagy identitáspolitikai törekvések. A művész a liberálnáci vélekedéssel szemben nemcsak ellenzéki meg liberális vagy baloldali lehet, hanem akár keresztény meg konzervatív, jobboldali is, uram bocsá’ kormánypárti. (Clintont és Obamát is imádták Amerika ballib színészei.)
Az alkotó természetesen nyugodtan szimpatizálhat az éppen aktuális hatalommal, a kormányzó erőkkel.
Az ugyanis nem úgy működik, hogy mondjuk a jobboldali, konzervatív érzelmű művész, amikor megnyeri a választást az értékrendjéhez közelálló párt, másnap reggel felkel, kissé álmosan és nyűgösen belenéz a tükörbe, majd vadul elkezdi gyűlölni azt a politikai tömörülést, amelynek az értékeivel az előző napig egyetértett.
Teljesen abszurd elképzelés, hogy egyik pillanatról a másikra értéktelen kacattá válnak az addig általa értékesnek ítélt gondolatok, célok, üzenetek, majd mondjuk a liberális művész nekiáll azért harcolni, érvelni, esetleg alkotni, hogy az a liberális értékeket valló párt, amelyikre leadta a szavazatát, bukjon meg, majd kerüljön hatalomra egy konzervatív.
Egy közélet iránt érdeklődő választópolgár azért szavaz az egyik oldalra, mert az a célja, hogy az általa kedvelt párt olyan világot hozzon létre, amelyben jobban érezheti magát, amely közelebb áll az értékrendjéhez.
Hihetetlen, hogy ezt magyarázni kell, ugyanis teljesen evidens dolgokról beszélgetünk, mégis szükséges, mert a magát függetlennek, objektívnak és értéksemlegesnek nevező újságok egy ilyen világot próbálnak hazudni nekünk most már több mint tizenkét éve.
Ha már értéksemlegesség: húsz évvel ezelőtt a baloldali és a liberális újságok még nyílt lapokkal játszottak, nem voltak se párt-, se értéksemlegesek, a Népszabadság például teljesen nyíltan vállalta, hogy az akkor kormányzó MSZP-vel szimpatizál, vagy hogy baloldali értékeket képvisel, és így tett a Magyar Narancs és az Élet és Irodalom is, bár ezek a hetilapok inkább liberális szellemiségűek voltak, és az SZDSZ-t támogatták.
Nemcsak úgy a fű alatt, a sorok között, hanem teljesen nyíltan. Érveltek a baloldali gondolatok vagy a liberális eszmék mellett. Nem szégyellték magukat, nem rejtegették az identitásukat, nem árultak zsákbamacskát. Nem csapták be az olvasókat.
Ilyen típusú ellenzéki újságírás manapság egyszerűen nem létezik. Illetve mégis: a Hírklikk, az Alfahír vagy Nyugati Fény ilyesmit csinál, pártpénzből készít vegytiszta pártpropagandát, ami egyébként a függetlenobjektív sajtót valamilyen furcsa okokból nemigen zavarja; úgy tűnik, mégsem a propagandával, a pártos újságírással van bajuk, hanem a Fidesszel.
