Bukás a Szigorlaton
Sem Baranyi, sem Pressman nem bírja a kényes kérdések felvetését és úgy általában a jobboldali, konzervatív, nemzeti sajtót és annak képviselőit.
Sem Baranyi, sem Pressman nem bírja a kényes kérdések felvetését és úgy általában a jobboldali, konzervatív, nemzeti sajtót és annak képviselőit.

Elképzelem Hadházy Ákos ábrázatát, amint randalírozásra felkért kommandós vezére, Szabó „Tuareg” Gábor közli vele: se forradalom, se székházfoglalás.

Míg a kabinet a szankciókról kérdezi az embereket, Márki-Zayék kormányt buktatnának.

A két bíró szereplése és magatartása alapján nem tűnik véletlennek, hogy az amerikai nagykövet éppen velük kívánt találkozni.

Nem csitulnak a kedélyek a salgótarjáni pedagógustüntetés után, amire teljesen rátelepedett a baloldal.

Csaszny Márton szerint a fejlett világ felkészült a gázfogyasztás visszaszorítására.

Létezik egy megríkatni akaró, dalnokká sminkelt, magasröptű Gyurcsány Ferenc is.

Az SZDSZ egykori üdvöskéje már tizenkét éve baloldali zavargóként, sátorozó ellenzékiként közismert.

A 444 portálból kinőtt csapat a magyar kormány álláspontját próbálta kétségbe vonni.

Az ember, aki semmit nem alkot, ellenben rengeteget árt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Négy napon belül döntenek a nyilvántartásba vételről.

A gazdag, baloldali üzletember több tiszás politikussal is kapcsolatban van.

Őrsi Gergely inkább vesz a II. kerületnek egy hókotrót.

A Tisza Párt nem tud nemet mondani Brüsszelnek.

A francia baloldal is hasonló elveket vall.

Nem csak a lakosok között vannak sérültek, az infrastruktúrát is jelentős kár érte.

Április 12-én erről is döntés születik.

Támogató portált indít az agrárkamara.

Aki a pénteki ünnepélyes eseményre belépőt vásárol, ajándékba kap egy másik sporteseményre szóló jegyet.

Nyolc új Toyota és két új Lexus is érkezik 2026-ban, a Corolla árából pedig 2,6 millió forintot engednek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.