Vigyázzunk a fasisztázással és a holokauszttal való riogatással!
Többször meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök úr tusványosi beszédét, és nem találtam benne a zsidóságra nézve fenyegetéseket.
Többször meghallgattam Orbán Viktor miniszterelnök úr tusványosi beszédét, és nem találtam benne a zsidóságra nézve fenyegetéseket.

A glaszékesztyűs magyar rendszerváltás és annak következményei (3. rész)

A Soros-féle szélsőségesek álmodták meg a globális világfalut.

A bukott elnök bizalmasának számító Molnár Enikőt Jakab is követheti.

Szenátusi meghallgatásán David Pressman meglehetősen becsmérlően nyilatkozott a magyarországi közállapotokról.

E héten Lengyel László megmondóember szörnyülködött a kormány tevékenységén. Nyilván ő volt az inspekciós.

A politikai elemző múlttal rendelkező főpolgármester kiszámolta, kivel kell ujjat húzni.

A Fidesz–KDNP jelöltje nyert az ellenzék jelöltjével szemben.

A bukott kormányfőjelölt eddig vajon melyik bolygón élt?

Sőt, a baloldal Brüsszel minden olyan javaslatára rábólintott, amivel még tovább növelték volna a magyar emberek kiadásait – hangsúlyozta közleményében a Fidesz.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Meg a bakancsot. Térképeken a lényeg.

Kiderült, hogy kettős játszmát folytatnak Magyar Péterék.

Gulyás Gergely közölte, a kormány kényes arra, ha a kárpátaljai magyarság alapvető jogait nem veszik figyelembe.

A Tisza például támogatja Ukrajna uniós csatlakozását, több mint 50 százaléka a párt mellett állóknak támogatta ezt, így ez is a párt valós programjának része.

Akcióban az emberrablók.

Trump nemsokára bejelentést tesz ezzel kapcsolatban.

Súlyos támadások érték az országot.

Jordan Fairclough, a Liverpool korábbi erőnléti edzője betekintést nyújtott a klub kulisszái mögé.

Egykori edzője, Spák József személyes hangvételű, megrázó sorokban búcsúzott tanítványától

A Roszatom célja, hogy a mostani beruházás ne az utolsó projekt legyen a magyar–orosz atomenergetikai együttműködésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.