„Homályos bölcső”
Illetékes helyen jó ideje kiadták a jelszót a világ felforgatására. Ennek megfelelően minden hájjal megkent, dörzsölt anarchisták kavarnak köröttünk.
Illetékes helyen jó ideje kiadták a jelszót a világ felforgatására. Ennek megfelelően minden hájjal megkent, dörzsölt anarchisták kavarnak köröttünk.

Az elmúlt években több olyan ügyet is felkaroltak, amiben csak a politikai haszonszerzés lehetőségét látták.

Képtelen átlépni saját árnyékán a baloldal, ezt igazolja a pártalapítást fontolgató Hadházy Ákos. Egy új párthoz Jaksity Györgyöt feltétlenül megkeresné.

Nemes László háromszor is megkerülhette volna a Földet az általa használt üzemanyag-mennyiséggel.

A Jobbikot most már szinte naponta újabb botrányok övezik, a párt belső megosztottsága pedig sosem volt még ennyire egyértelmű.

Senkit nem lehet gátlástalanul és következmények nélkül lenácizni.

Nézzük meg, hogyan akarnak most náci, antiszemita fajvédőt faragni Orbán Viktorból a gazemberek.

Pulai András humorista a tavaszi választások előtt is könnyesre nevettetett bennünket.

Boros Imre: Az ellenzék saját magának is ellentmond a hatalom megszerzése érdekében.

Hódmezővásárhely polgármestere aligha ütheti ki a nyeregből Gyurcsányt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szagoljon, mielőtt iszik.

A tiszás aktivista a gyöngyösi Lázárinfó rendbontásának egyik fő szervezője.

Növekvő fertőzésekre figyelmeztet az NNGYK.

A régi kihívó olyan, mint az új. De mégsem.

Arra kényszerítik a gyerekeket, hogy tiltakozzanak.

Itt vannak a részletek.

Újabb diplomáciai előrelépés a háborúban.

Lekerült a földbe az első beton a paksi bővítés során.

A család kérése, hogy mindenki egy szál virággal búcsúzzon Aknay Jánostól.

Fotókat is megosztottak a stúdióból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.