Polgári engedetlenségre buzdít Gyurcsány ügyvédje
Czeglédy Csaba polgári engedetlenségre buzdítja a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőket.
Czeglédy Csaba polgári engedetlenségre buzdítja a védettségi igazolvánnyal nem rendelkezőket.

Előrebocsátom: nem hiszem, hogy tökéletesen megválaszolható a kérdés.

A választók nem zárhatóak ki a folyamatokból: nemcsak a célról, hanem a kitalált megoldásokról is joguk van tudni – hangsúlyozta ifj. Lomnici Zoltán.

Nem vettek részt a baloldali pártok az állam válságkezelésének hatékonyabbá tételét szolgáló törvény vitáján.

Jelentős tartalékok rejlenek a fiatalabb szavazókban – véli a nemrég alakult baloldali kutatóintézet.

Az Egészségügyi Világszervezet bejelentette: a kínai Sinopharm-vakcina hatásos az időseknél – mondta az államtitkár.

Hiába kampányoltak Gyurcsány és emberei hónapok óta a kínai oltóanyag ellen, már a WHO is engedélyezte.

El kell vetnünk az Európai Egyesült Államok ideológiai gyökerű erőltetését és elképzelését.

A Gyurcsány-lista politikai-hatalmi játszmaként tekint a kialakult helyzetre, háttérbe szorítva az emberéletek és a munkahelyek védelmét.

Gyurcsányné 150 ezer forint egyszeri „sikerdíjat” is ad majd minden nyugdíjasnak. Plusz, ugye, a már korábban beígért ingyenvíz, -gáz, -áram stb.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.

Kevés olyan település volt az újkorban, amely képes volt erre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.