Kiderült, Gyurcsányra miért nem szakadt rá az ég
Feri és a tisztesség.
Feri és a tisztesség.

A választás napján is több provokációt követtek el a szivárványkoalíció aktivistái.
Egy zsák krumplira a fideszes jelölt, Koncz Zsófia nevét írták rá, mintha a kormánypártok osztogatnák a csomagot a szavazatokért.
A színházigazgató szerint a hisztériakeltés valódi célja a 2022-es választás bezsebelése.

Figyelmeztető jelek 2022-re, amelyekkel a kampánytervezőknek foglalkozniuk kell.

A térség sajátosságait és a helyiek érdekeit szem előtt tartó programot kínál Koncz Zsófia.

Bíró László jelölése a baloldal elmúlt harminc évben gyűjtött nagyon kevés hitelességét semmisíti meg.

Fidesz: Gyurcsányék ugyanis nem szavazták meg az ezt biztosító költségvetési forrásokat.
Nyissátok ki a szemeteket végre!

A baloldali kormányok és városvezetések módszertana nem változott – közölte a Fidesz-KDNP fővárosi képviselőcsoportja.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Hatalmas sikere volt a nem mindennapi látványosságnak.

Javulnak a látási viszonyok.

A mesevilág biztonságot ad, ezért fontos, hogy a gyerekek hihessenek a csodákban.

A digitális eszközök számos előnnyel járnak, de egyre több kutatás figyelmeztet a figyelemre és a fejlődésre gyakorolt káros hatásaikra.

A lengyel hadsereg közölte: a vadászgépek azonosították, majd kikísérték az orosz felderítő repülőgépet, amely a lengyel légtér közelében, a Balti-tenger felett repült.

Több robbanás hallatszott.

Az Egyesült Államok katonai akciót hajtott végre Nigériában az Iszlám Állam terrorszervezet ellen a keresztények védelmében.

A második hidegháború kérdését, egy heroikus életmű tisztázását és egy eddig kevéssé ismert metafizikus hazai fogadtatását is vizsgálja többek között a Magyar Szemle legújabb száma.

Kihirdették az idei év legjobb játékvezetőit: Kovács Istvánt megelőzte a bíró, akire Flick nagyon kiakadt.

Listánk nem is annyira hierarchiát, mint inkább keresztmetszetet kínál. Íme az idei év legjobb filmjei, ezúttal a 10-1. helyezettek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.