KDNP: Legyen Hölvényi György a béke szószólója!
A brüsszeli politikusok a háborúpártiságról tesznek tanúbizonyságot naponta Simicskó István frakcióvezető szerint.
A brüsszeli politikusok a háborúpártiságról tesznek tanúbizonyságot naponta Simicskó István frakcióvezető szerint.
Az ukrajnai háború sok ezer fiatal áldozata azt érezhette, mint a világháború haldokló katonája: „Pedig jó lett volna még egy kicsit élni!” Az ő félbeszakadt életük súlyos érv a béke mellett.
Kőrösi Csaba, az ENSZ-közgyűlés elnöke azonnali tűzszünetet sürget az orosz–ukrán háborúban.
Az államfő ellátogat a földrengés helyszínére, és találkozik egy, a magyar Mentőcsoport által kimentett kisfiúval is.
A kormány békepárti nyilatkozatának nyolcadik pontját osztotta meg Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője a Facebook-oldalán.
Az orosz–ukrán háborúban Kína, Brazília vagy Törökország léphet fel békeközvetítőként.
Ez az európai béke egyik záloga is egyben, elérése és biztosítása embert próbáló feladat − hangsúlyozta a Honvédelmi Minisztérium államtitkára.
Pártatlanok vagyunk, mi mindig a béke és a párbeszéd oldalán állunk – mondta a kínai elnök.
Alekszandar Vucsics szerint a Nemzetközi Büntetőbíróság döntésének súlyos politikai következményei lesznek.
A mielőbbi béke pártján áll a világ számos országának közvéleménye, a „globális többség” is, hazánk mellett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Kemény szavak.
Mindketten megsérültek a támadásban. A támadók korábban már kapcsolatban álltak Paterson nevelt fiával, a rendőrség jelenleg is nyomoz az ügyben.
Miért kímélte meg a hun birodalom uralkodója Róma városát?
A 2018-as Kunigunda útjai tüntetések számos szereplője lesz jelen a Tisza Párt elnökének szombati demonstrációján.
A meserádió sokkal többről szól, mint elsőre gondolnánk.
Joe Biden szerint az izraeliek még nem jutottak döntésre egy Irán elleni katonai csapásról, de az amerikai elnök a Fehér Ház sajtótájékoztatóján azt mondta, Izraelnek nem az iráni olajlétesítményeket kellene célpontnak választania.
A Magyar Nemzet összeállítása a hét legérdekesebb videós híranyagaiból.
Egyre jobban aggódnak a tanárok és a tudósok is a diákok vallási kérdésekkel kapcsolatos radikális viselkedése miatt Belgiumban.
Az autóipar Európa utolsó versenyképes ágazata maradt, amelynek segélykiáltása nem hatotta meg a brüsszeli döntéshozók többségét.
A Tisza Párt elnöke ebben sem különbözik a többi baloldali politikustól.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.