Orbán Viktor Ferenc pápát méltatta
A szentatya a béke megingathatatlan hangja volt, a magyar kormányfő szerint.
A szentatya a béke megingathatatlan hangja volt, a magyar kormányfő szerint.

Az előkészítés zajlik, de pontos időpont még nincs.

Sorra lépnek vissza a nyugati külügyminiszterek a londoni, eredetileg magas szintű csúcstalálkozótól.

Ferenc pápa a feltámadt Krisztus közbenjárását kérte, hogy húsvéti adományként békét teremtsen Ukrajnában.

Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes felidézte, milyen sokat tett a magyarokért a szentatya.

Az egész világon a békét képviselte Ferenc pápa.

Nagyon különleges húsvéthétfő ez, a szomorú esemény miatt.

Ferenc pápa teljes következetességgel képviselte a béke ügyét – idézte fel a bíboros.

Az Egyesült Államok új béketervet terjesztett elő az ukrajnai konfliktus lezárására.

Vasárnap délben az egyházfő megjelent a Szent Péter-bazilika központi erkélyén.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Olcsó hitel, élénkülő építkezések, mérséklődő albérletárak – már az első hónapokban látványos hatása van az államilag támogatott konstrukciónak.

Humoros történeteket árultak el a miniszterek.

A háborút támogató országokban adóemelésekkel indul az év.

A tárcavezető szerint a gyorsforgalmi úthálózat az, amit a fuvarozóknak elsősorban igénybe kell venniük.

„Jelentős előrelépést tettünk a dokumentumok véglegesítése felé.”

A rendhagyó produkciót a hit újfajta megszólításának szánták.

A légierő már korábban fenyegetésre figyelmeztetett.

Két olyan edzőt függesztettek fel, akik korábban olimpiai és világbajnokokat neveltek.

Kiderült, miben hibázott óriásit a német labdarúgó-válogatott sztárjátékosa.

A Filante tanulmányt arra fejlesztette a Renault, hogy hatótáv- és fogyasztásrekordokat döntsön vele.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.