Molnár Ferenc klasszikusát mutatja be a Nemzeti Színház
A címszerepet Bordás Roland alakítja.
A címszerepet Bordás Roland alakítja.

Két olvasópróbával indította az új évet a teátrum: január 6-án a Bűnözőzsenik című George F. Walker fekete komédia, 7-én pedig Ray Cooney közkedvelt bohózata, A miniszter félrelép próbafolyamata is kezdetét vette.

Tavasszal mutatják be a Jelenetek a házasságról nyomán készült előadást

A próbák már elkezdődtek, a mű szövege Orbán János Dénes költő, drámaíró átdolgozásában lesz hallható.

Két rekordot is megdöntött a nyitó hétvégéjén az amerikai mozikban.

A Zenészportrék – Elfújt emlékek című előadás bemutatója a Hagyományok Házában lesz.

Wagner operáját mutatják be nyáron a kőfejtőben.

Rossz hír a rajongóknak, hogy úgy tűnik, utoljára láthatják az amerikai színészt Mission: Impossible-filmben.

Botrányba fulladt Szófiában az ismert színész premierje.

A filmsorozat cannes-i bemutatója előtt érdekes írás jelent meg a nagy múltú Adevărul című román napilap portálján.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyes tájakon még hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de a záporeső sem kizárt.

A baloldali média dörgölőzését állította pellengérre a Fidesz frakcióvezetője.

Hunyadi Mátyás királyunk személyét számos ponton misztikum övezi.

A fűszer, amit régen minden magyar konyha ismert, visszatér.

Több orosz területen is dolgozott a légvédelem.

A jelenlegi stratégiai gondolkodás szerint az EU „túlélési horizontja” 2029. január 20., az amerikai elnöki ciklusváltás időpontja.

A miniszter hangsúlyozta, Ukrajna olyan magyar kormányt szeretne, amely nem akadályozza uniós céljait és támogatja a háború finanszírozását.

A Liverpool újabb gyötrelmes meccse után az egyiptominak gólpasszt adó Szoboszlai lett a meccs embere.

A Barcelona kiválósága a Real Madridot kritizálta, ami nem maradt következmények nélkül.

A 266 nap után ismét kezdő Szatmári Csaba elárulta, miként tudták elvenni a Paks veretlenségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.