A tőzsde előszobája a kkv-knak
Az Xtend kategóriát 2017-ben hozta létre a BÉT a középvállalatoknak, könnyített feltételekkel.
Az Xtend kategóriát 2017-ben hozta létre a BÉT a középvállalatoknak, könnyített feltételekkel.
30 év alatt ötezer százalékos hozamot biztosítottak az indexben szereplő részvények.
Erős fél évet zártak a világ fontosabb részvénypiacai, és a hazai tőzsde is szép teljesítményt mutatott.
A vállalatvezető közvetett tulajdonában lévő részvények száma, illetve a tőzsdei cégben fennálló szavazati jogának mértéke is növekedett.
Közel 15 százalékkal került feljebb a BUX index az első fél év során, noha már a múlt év utolsó két hónapja is igen erős lett.
A 4iG igazgatósága áprilisban határozott az osztalék kifizetéséről, amelynek időpontját a társaság likviditási helyzetétől tették függővé.
A Hunguest Hotels Zrt. megállapodást kötött a közismert Hunguest Grandhotel Galya tulajdonjogának értékesítésére – közölték a BÉT honlapján.
Átalakították a feltételeket és a termékpalettát, a kereskedési idő igazodik a a nagy piacokéhoz.
Meghaladta korábbi legmagasabb, 16 ezer forintos értékét a papír, sőt jóval fölé is került.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A háborús konfliktushoz való magyar hozzáállásról, és az orosz energiahordozók szerepéről is kifejti álláspontját a miniszter.
Az ukrán hadsereg súlyos létszámhiánnyal küzd.
Az FTC kapusa szerint nagyon gyorsan javulniuk kell a játék szinte minden elemében.
Magyar Péter le akarta tiltani a Harcosok Órája mai vendégét.
A BL-selejtező második fordulójában az FCSB 3-1-es összesítéssel esett ki az északmacedón Shkendija ellen, otthon is kikapott.
A külgazdasági és külügyminiszter közölte az információkat.
A gyári kémfotók alapján az iCar V27-es a Land Rover Defender megjelenését kapja.
A BL-selejtező második fordulójában az FCSB 3-1-es összesítéssel esett ki az északmacedón Shkendija ellen, otthon is kikapott.
A külgazdasági és külügyminiszter közölte az információkat.
A gyári kémfotók alapján az iCar V27-es a Land Rover Defender megjelenését kapja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.