Nemzetközi porondra léphet a magyar innováció
Erősödik a kutatók és a vállalati szféra együttműködése az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat és az innovációs hivatal megállapodása nyomán.
Erősödik a kutatók és a vállalati szféra együttműködése az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat és az innovációs hivatal megállapodása nyomán.

Nem mindegy, mikor kerül a használt sütőolaj a dízelbe, a Mol százhalombattai finomítójában innovatív módon készül az üzemanyag.

Mi sem illusztrálja jobban a hidrogéngazdaság kialakításának fontosságát, hogy ugyanakkorra készült el a szakmai állásfoglalás és a kormányzati stratégia.

Nemzetgazdasági és vállalati szempontból is jóval hatékonyabbak a KFI-re fordított összegek, mint bármely más befektetés – hangsúlyozta Palkovics László.

Nemzetstratégiai érdek a hazai találmányok belföldi hasznosítása és védelme, ennek ösztönzésére született hivatalközi összefogás.

Kétmilliárd forint áll rendelkezésre a Startup Factory felhívásban – jelentette be Birkner Zoltán.
Lélegeztetőgép, ellenszer, gyógyszeres kezelés fejlesztéséhez is hozzájárult a Covid-alap.

Jó hírt kaptak a felvételizők, Palkovics László miniszter szerint ugyanis egyetlen állami ösztöndíjas szakon sem várható négyszáznál magasabb ponthatár.

Növekszik a kutatók és a kutatóhelyek száma Magyarországon, a folyamatban pedig már a hazai tulajdonú kis- és középvállalkozások is érdemben részt vesznek.
Bódis József szerint a rendszer eredményes működését mutatja az is, hogy a Magyarországon dolgozó kutatók létszáma tavaly meghaladta a 66 ezret.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vörös kód kiadás óta eltelt öt napban 1047 hívás érkezett be a központi diszpécserszolgálatra, és a bejelentések alapján 409 embert helyeztek biztonságba.

Elkapták a rendőrök.

Nem kell majd a kardunkba dőlni, ha mégis Orbán Viktor fog tovább kormányozni – közölte.

Egy szakaszon lezárják a külső sávot.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

Nem sokon múlt a tragédia.

Milyen állapotban van a baloldal és van-e baloldal Magyarországon?

Az éjjeli menedékhelyekre bárki behúzódhat a hideg elől.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.