Ilyen az, amikor beindul egy újpesti amazon a hazai Európa-bajnokságon
A budapesti birkózó Eb-n Nagy Bernadett lehengerlő produkcióval bronzérmet szerzett a 76 kilogrammos súlycsoportban.
A budapesti birkózó Eb-n Nagy Bernadett lehengerlő produkcióval bronzérmet szerzett a 76 kilogrammos súlycsoportban.
Már senki sem mondhatja, hogy csak a honosított orosz versenyzőink juttattak fel bennünket a birkózó Eb éremtáblázatára.
Muszukajev Iszmail legyőzte esélyesebb ellenfelét a szabadfogásúak 65 kg-os döntőjében.
Muszukajev Iszmail és Bajcajev Vlagyiszlav is remekelt hétfőn, kedden jöhetnek a finálék a BOK-csarnokban.
Bácsi Péter szakmai igazgató négy-öt magyar érmet remél a BOK-csarnokban ingyenesen látogatható Eb-n.
A hét végén a grappling Eb vezeti fel a jövő heti birkózó Európa-bajnokságot.
A magyar szabadfogású válogatott nyolc szőnyege lépő versenyzőjéből négy Oroszországban született.
A birkózó elmondta, a tokiói olimpián szerzett ezüstérmével elérte karrierje legnagyobb célját.
Lévai Zoltán és Lévai Tamás is a dobogó tetejét célozza meg a BOK-csarnokban.
A Magyar Birkózószövetség bejelentette, hogy három hét múlva kik lépnek szőnyegre a BOK-csarnokban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Soha nem fordult még elő európai kupameccsen, hogy öt gól szülessen a hosszabbításban.
Az őszödi beszéd óta nem volt hasonlóra példa a közéletben – fogalmazott a miniszterelnök.
A szállítás pedig rendőri biztosítás mellett indul pénteken.
A rendőrség súlyos csapást mért a hazai kábítószerpiacra.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A nagycsütörtök esti misén szentségi erővel jelenik meg az utolsó vacsora emléke, az eucharisztia alapítása és a lábmosás eseménye.
Lezuhant egy hegyi felvonó egyik kabinja csütörtök délután a dél-olaszországi Nápoly közelében, a balesetben négy ember meghalt, egy pedig súlyosan megsérült – közölték a helyi mentőszolgálatok.
A miniszterelnök interjút adott, amelyben részletesen beszélt a kormánystruktúráról is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.