Pezsgőkonferencia a Rókusfalvy birtokon a fenntarhatóság jegyében
A figyelem középpontjába az organikus, a biodinamikus és a natúrpezsgők kerültek.
A figyelem középpontjába az organikus, a biodinamikus és a natúrpezsgők kerültek.
A fiatal generációk viszont nem olyan alkoholt fogyasztanak, mint szüleik és nagyszüleik, ami nagy kihívást jelent a termelőknek.
Három napig, három központi és több kisebb helyszínen, kilencven programmal várják a Budafoki pezsgő- és borfesztivál szervezői a vendégeket szeptember 1. és 3. között.
A bor, ami megszületett, ha születésének körülményeit a Teremtő alakította, bizony nagylelkűen adja magát kóstolójának.
Honleányi indíttatásból azt mondom: tokaji, a prkatikum oldaláról nézve pedig pezsgő.
A cider az elkészítése alapján a borhoz köthető, fogyasztási kultúráját nézve viszont sok szempontból a sörhöz hasonlít.
Az italválaszték a maga nemében aradi viszonylatban egyedülálló.
Ugyan nyár van és meleg, általában komoly témákkal ilyenkor ritkábban foglalkozunk.
Itt van az a kérdés is, hogy a borhoz milyen zene simul a legjobban.
A bor talán az egyik legösszetettebb árucikk a világban. Sokfelől meg lehet közelíteni, sok olyan tulajdonsága van, amit tökéletesen az ellentétes irányba lehet fordítani.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Navracsics Tibor szerint ez nem lesz elég.
Szó lesz a békecsúcsról is.
Többen ijedten számoltak be élményeikről a közösségi médiában.
Szeles, de napos idő várható.
A magyar miniszterelnök a közösségi oldalán tett közzé bejegyzést Vlagyimir Putyin orosz és Donald Trump amerikai elnök magyarországi találkozójáról.
Marco Rubióval tárgyal a magyar külügyminiszter.
Az európai vezető szerint mindenki a háborút várja.
A korábbi angol válogatott csatár, Chris Sutton kemény kritikával illette a Liverpool vezetőedzőjét a magyar játékos miatt.
Cseh László korábbi edzője, Turi György adott hangot felháborodásának a budapesti úszóverseny után.
Itt vannak a legújabb részletek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.