Tisza-adatszivárgás: Szijjártó Péter szerint történelmi botrány
A Tisza Párt magyar állampolgárok százezreit sodorta veszélybe.
A Tisza Párt magyar állampolgárok százezreit sodorta veszélybe.

Kezdődik a tánc.

A Tisza Párt elnöke úgy tesz, mintha téglái lennének a kormányzatban, a valóságban azonban szó sincs erről.

Bárkinek az élete nyitott könyvvé válhat.

A piac a Tiszának jobban örülne, mint a Fidesznek – árulta el a K&H vezető elemzője.

Magyar Péterék pont olyan felelőtlen módon viselkednek most, mint ahogy az országot is vezetnék.

Már a tesztelés alatt kikerültek a magyar adatok.

A hétvégén terjedelmes lista jelent meg a világhálón nevekkel, címekkel, telefonszámokkal és sok más személyes információval, amelyek mind a Tisza Világ mobilalkalmazásból kerülhettek ki.

Átlépték a jó ízlés határát az alkotók, véli a miniszter.

A Harsány egy olyan oázis, ahol a hét körforgása után ki tudnak kapcsolódni a nézők – mondta lapunknak Harsányi Levente műsorvezető.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ha otthon talál ilyet, ne szedje be!

A művész 55 éves volt.

A baloldal ugyanazokkal az emberekkel és ugyanazzal a színjátékkal tér vissza.

Súlyos sérülést okozott.

A bíróság döntött.

Optimista becslések alapján is százmilliárdok tűntek el – nem hrivnyában számolva.

Trump hiába figyelmeztette, az elnök nem megy sehova.

A 70-es, 80-as évek téli ünnepeinek hangulatát idézi meg a Várkert Bazár ingyenes adventi kiállítása.

Bizony: a valóság mindig uncsi, a „mindensz...rizmus” meg olyan izgi.

Egyre jobban keresnek a fizikai munkát végzők.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.