III. Károly támogatói szerint az uralkodó gyorsan és határozottan reagált azzal, hogy megfosztotta testvérét címeitől és otthonától, valamint teljes körű együttműködést ígért a hatóságoknak.
A letartóztatás után kiadott közleményében mély aggodalmának adott hangot András volt herceg a közszolgálatban elkövetett visszaélés gyanúja kapcsán, hangsúlyozva, hogy a hatóságok „teljes és feltétlen támogatásunkra és együttműködésünkre számíthatnak”. A nyilatkozat nem tett említést a király és testvére közötti családi kapcsolatról, amit a monarchia szempontjainak előtérbe helyezésének magyarázataként lehet értelmezni.
Jonathan Dimbleby, a király életrajzírója szerint külön kell választani a család fogalmát a monarchia intézményétől, még ha a közvélemény hajlamos is összemosni a kettőt.
A palota évtizedek óta igyekszik elhatárolni a családtagok nyilvános szerepét magánéletüktől. Ám sokak szemében a palota, a királyi család és a monarchia triumvirátusa egységet alkot. András továbbra is szerepel a trónöröklési rendben.
A király bírálói továbbra is a késői reagálást sérelmezik. Még nem tudható, milyen súlyos következményekkel számolhat a királyi család az ügy árnyékában.
Borítókép: András volt herceg (Fotó: AFP)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!