ORFK: Több mint tizenkétezren érkeztek Ukrajnából kedden
A beléptetettek közül a rendőrség közel kétszáz embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
A beléptetettek közül a rendőrség közel kétszáz embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Az ne számítson kárának megtérítésére, aki önként átadja másnak a legkényesebb banki adatait.
A kormányhivatal korábban szabálytalan építkezés miatt indított eljárást.
Sajtóinformációk szerint a darun nem volt kabin, távirányítással kezelték.
Szorul a hurok, a kormányhivatal építésrendészeti eljárást indított a Párbeszéd társelnökének százötvenmilliós háza miatt.
A százötvenmillió forintos luxusvillára akár bontás is várhat.
A bűnözők 43 sértettől csaltak ki közel 1,2 milliárd forintot, de ennél jóval több intézménynél próbálkoztak, azonban ezeknél 51 esetben nem sikerült a megtévesztés.
A beléptetettek közül a rendőrség 356 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást.
Ezúttal is beszédesek a tegnapi számok: 10 429-en léptek be Magyarország területére a fegyveres konfliktus elől menekülve.
A 42 éves tüntető többszöri felszólításnak sem engedelmeskedett a tüntetés befejezését követően, de megtörték az ellenszegülését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A második mérkőzésén erős európai vetélytárs várt az Inter Miamira a klubvilágbajnokságon.
A Hír TV riporterével ismét arrogánsan és személyeskedve bánt.
A TikTok régóta áll heves viták középpontjában.
Egy pigment okozza a legnagyobb veszélyt.
Avagy, ha úgy tetszik az agyevő baktérium itt biztosan éhen halna. Nem tudom megmondani, hogy Annalena Baerbock vagy Kaja Kallas nagyobb hülye, előbbinek jobban megy a karrierje, talán ő nyert.
A Roszatom vezérigazgatója figyelmeztetett: beláthatatlan következményei lehetnek, ha csapást mérnek a busehri atomerőműben működő első energiablokkra.
A szakaszon programok várják a mozogni és kikapcsolódni vágyókat.

– Mi magukat is magyaroknak és jó szándékú embereknek tekintjük, akármennyire is gyalázza magukat és lenézi magukat a saját pártelnökük – mondta a miniszter a Tisza Párt aktivistáinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.