Gyurcsány beismerő vallomást tett + videó
Holnap lesz az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulója, Hollik István szerint Gyurcsány úgy küldené padlóra az országot, ahogyan egyszer már megtette.
Holnap lesz az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülésének évfordulója, Hollik István szerint Gyurcsány úgy küldené padlóra az országot, ahogyan egyszer már megtette.

Az eddig sem volt nagy meglepetés, hogy külföldről próbálják meg befolyásolni a lengyel parlamenti választást.

„Az Európai Parlament plenáris ülése csütörtökön megadta az Európai Bizottságnak azokat a többletjogokat, amelyekkel felülírhatja a tagállamok rezsiárszabályzását és azonnal eltörölhetné a rezsicsökkentést” – mondta a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője.

"They wanted to turn criminal conduct into an ethical issue," Fidesz MEP Tamas Deutsch told the daily Magyar Nemzet.

A brüsszeli bürokrácia a jövő évi választásokkal kapcsolatban láthatóan semmit nem akar a véletlenre bízni.

Az eljárás arra a helyzetre hasonlít, amikor 2009-ben, a baloldali kormányzás idején megszorításokat írtak elő Magyarországnak.

A sikertelen brüsszeli egyeztetés után ismét elszabadulhat a pokol a balkáni országban?

„Etikai kérdést akartak csinálni bűncselekményekből” – fogalmazott lapunknak Deutsch Tamás.

A kkv-k nehéz helyzetéért a felelősség legfőképpen a brüsszeli bürokratákat terheli a Fidesz politikusai szerint.

Donáth Anna személyes küldetésének érzi, hogy a lehető legtöbb forrást küldje a „civileknek”.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Tudta, hogy a gyors étkezés súlygyarapodáshoz vezethet?

A KDNP frakcióvezetője szerint történelmi időszakban vagyunk.

Több mint tíz év munkája veszett oda.

Az útfejlesztés várhatóan nagyobb volumenű beruházást is hoz az M4-es környékére.

A Nemzeti Tömörülés politikusai a legnépszerűbbek Franciaországban.

A konfliktus lezárása a cél.

Itt vannak a részletek.

Ilyen show nem volt még: 1988 tavaszán a lehetetlennel is megküzdöttek a Magyar Rádió sportosai.

Paradise Lost gótikus remekműve ma is igazodási pont.

A közlekedéstől az utazáson át egészen a nyugdíjasok mindennapjait érintő kérdésekig terjedt olvasóink érdeklődése júliusban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.