idezojelek

Gazdasági semlegesség

Semmilyen más lehetőségünk nincs.

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László
Cikk kép: undefined

Megszokhattuk már, hogy Orbán Viktor időről időre megosztja fontos gondolatait a nyilvánossággal. Mostani elemzését előzetesen a tusványosi beszédek előtti szokásos várakozás hatotta át – nyilvánvalónak tűnt, hogy az uniós gazdaságpolitikáról lesz szó, de hogy milyen mélységben és pláne milyen tartalommal, előzetesen nem tudhattuk.

Nos, a tegnapi előadás számtalan lényeges kérdést végleg tisztázott. Például azt, hogy az Európai Uniónak valamiképpen a saját útját kell járnia. Nem megoldás a transzatlanti kapcsolódás, ahogyan a pénzügyi kiszolgáltatottságot növelő intézkedések sem, egyszerűen azért, mert így mindannyian, akik ebben a közösségben élünk, utat tévesztünk. Ha jól értem, a magyar miniszterelnök több Európát javasol, valamint a szavak helyett cselekvést közös ügyeinkben, már csak azért is, mert az elmúlt időszakban Brüsszelben tényleg eljutottunk a nemzeti szuverenitás és az önálló gazdasági-politikai létezés elvetéséig. Hogy ­miért alakultak így a dolgok, most ne firtassuk. Legyen elég annyi, hogy ha Európa sürgősen nem áll rá a saját vágányára, a szerelvény őrült sebességgel belerobog majd a semmibe.

Orbán Viktor a beszédében arra is kitért, hogy a gazdasági semlegesség legelőször is azt jelenti, hogy azzal üzletelünk, akivel mi szeretnénk. A második alapelv szerint pedig azzal üzletelünk, akivel leginkább megéri. A harmadik alapelv az, hogy kimondjuk: csak a saját értékeink mentén tárgyalunk. Hogy milyen nagy a baj Európában, pontosan jelzi, hogy amit régen minden nemzetközi kapcsolat alapjának véltünk, mára felidézendő igazsággá vált. Pedig uniós tagságunk voltaképpen a tágabb cselekvési lehetőségekről szól (legalábbis ezzel kampányoltak annak idején a közösségi csatlakozás támogatói). Valójában azonban olyan erős központi beavatkozást tapasztalunk Brüsszelből, ami már-már a pártállami időszak moszkvai „sugallatait” idézi.

Gazdasági értelemben semlegesek nem úgy lehetünk, hogy azt pusztán elhatározzuk, amire Orbán Viktor is utalt, hanem elsősorban közös belátásra van szükségünk. Nem arra, hogy Magyarországot megleckéztessék különféle ürügyekkel, hanem az unió borús jövőképének eloszlatására. Ha erre képtelenek vagyunk, akkor a növekedésében megállíthatatlan ázsiai és amerikai ipar, kereskedelem belátható időn belül mélyre löki Európát, és nem előmozdítói, hanem elszenvedői leszünk a világgazdasági folyamatoknak. Éppen ezért a magyar kormánynak van igaza, amikor összefogást és hatékonyabb cselekvést, valódi együttműködést, valamint szabadságot és önállóságot követel az uniós államok számára. Enélkül semmi esélyünk. Nemcsak a messzi jövőben, de már néhány éven belül sem. Az elmúlt években válság, járvány, háború jelezte, hogy valójában milyen kiszolgáltatott az Európai Unió. Ha újabb globális csapásokkal kell szembenéznünk, az a kevés is garantáltan elillan, ami egyelőre megmaradt nekünk. Hogy tehát – Orbánnal szólva – minden égtáj felé tájékozódnunk szükséges, nem állásfoglalás, hanem a túlélés ára. Aki ezt nem érti, véglegesen leragadt a hidegháború végénél, miközben a világ megváltozott, átalakult – csak éppen azok, akiknek őrködniük kellett volna, időközben elbóbiskoltak.

A gazdasági semlegesség az egyetlen út. Semmilyen más lehetőségünk nincs. Ezért küzdenek most a jó európaiak, akik pedig védőernyőért fohászkodnak, valójában kiszolgáltatottá és impotenssé teszik országainkat.

Ne várjuk meg, amíg a gödör mélyére zuhanunk, inkább cselekedjünk, igyekezzünk méltányos, előremutató egyezséget kötni mindazokkal, akikkel lehet és érdemes. Ma ez a minimum, a többi majd ezután következik.
 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ambrus-Jobbágyi Zsófia avatarja
Ambrus-Jobbágyi Zsófia

Valóban megszületett!

Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

Milyen példát mutat az iszlám?

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Angyalszárnyak ágyúdörgésben

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

A romániai forradalom magyar hőse

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.