Kigyulladt egy étterem Budapesten
A konyhában csaptak fel a lángok, melyek átterjedtek az épület tetőszerkezetére is. A mintegy 40-50 vendégnek menekülnie kellett.
A konyhában csaptak fel a lángok, melyek átterjedtek az épület tetőszerkezetére is. A mintegy 40-50 vendégnek menekülnie kellett.

Az egy hét múlva kezdődő világbajnokságra már 102 országból vásároltak belépőt, legutóbb Suriname-ból és Ecuadorból.

Tarlós István korábbi főpolgármester emlékeztetett: a szolidaritási adó nem a jelenlegi városvezetés ellen lett kitalálva.

Éppen egy gyermeket akartak megmenteni.

A szerencsés fesztiválozó egy fiatal magyar nő lett

Egy ember halt meg, kettő megsérült.

Még nem lehet tudni, rajthoz állhat-e nálunk a doppinggyanúba kevedett világcsúcstartó.

A járvány hozta korlátozások miatti túlkínálat csökkentette az árakat.

A szervezők azt ígérik, nem hátrálnak, és a fővárosba jönnek baloldali közösséget építeni.

Bezzeg más, gondosan szelektált ügyben etikáért küzdenek – panaszolták.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ködös, borús napok elé nézünk.

Összejött egy bronzérem is más összevetésben, de emiatt sem lehetünk boldogok.

Érdemes utánanézni a célország szabályainak.

Fontos az állatvédelmi és a higiéniai feltételek betartása.

A miniszterelnök sikeres tárgyalást zárt Washingtonban.

Az Egyesült Államok elnöke éles szavakkal bírálta a televíziós társaságot.

Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban a külgazdasági és külügyminiszter.

A Liverpool elvett gólja az angol szakértők körében is téma volt a vasárnapi rangadó után.

Már az első hévégén mérföldköveket ért el a film.

A Forma–1-es Sao Pauló-i Nagydíj legvitatottabb eseténél hozott döntést megindokolták, majd a főszereplők nyilatkoztak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.