Érdemes már most szállást foglalni a nyárra
Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma.
Május eleje óta több mint 40 százalékkal emelkedett a nyári hónapokra beérkezett előfoglalások száma.
Valter Attila hatalmas hajrával megnyerte a Tour de Hongrie országúti kerékpáros-körversenyt.
Az egyedül sétálgató fiatal farkas cseppet sem tartott az őt filmező erdésztől, így mesés videó született.
Több mint 46 millió forintos kormányzati beruházással újult meg a turistaház, és egy hótaposó gépet is vásároltak.
Csatlakozott a borsodi megyeszékhelyen működő Tisztább Bükk, szebb Bükk! elnevezésű Facebook-csoporthoz a miskolci Duli Gábor, aki tavaly száz zsák, körülbelül hatezer liter szemetet szedett össze egyedül.
Nemzetközi versenyen mérettették meg magukat a katonai felderítők a Bükk-hegységben. A verseny több helyszínen, embert próbáló körülmények között zajlik a héten, és egyfajta gyakorlat is egyben.
Az erdőmegújításoknál ma arra építenek, hogy a fák időnként, akár hat-nyolc évente, maguktól hoznak termést, és az abból kihajtó csemetékből lesz az új állomány.
Az erdő hosszú távú fenntartása, megfiatalítása volt a célja az Egererdő Zrt. Bükkben végzett egyhektáros fakivágásának – közölte az erdészeti társaság.
Egyre nagyobb területeket hódítanak meg az aranysakál- és farkasállományok Magyarországon, előbbiek leginkább a Dél-Dunántúlon, utóbbiak a Bükkben terjedtek el.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója felidézte, hogy 2026-ban lép hatályba a migrációs paktum, amelyet „sietve, kapkodva” fogadott el az előző Európai Parlament, de a saját eljárási szabályait is megsértette ezzel.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
A kivitelezés és a felújítás már idén elkezdődhet.
A szentendrei rendőrök lépésről lépésre számolták fel egy Pest vármegyei droghálózatot.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök egy látványos képgalériát osztott meg Tusványosról a közösségi oldalán.
A kivitelezés és a felújítás már idén elkezdődhet.
A szentendrei rendőrök lépésről lépésre számolták fel egy Pest vármegyei droghálózatot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.